Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Gőzerővel készülnek a következő uniós ciklus pályázataira

Közélet
városfejlesztés
önkormányzat
pályázat

facebook megosztás

Kölesdi Fanni - 2021. már. 21., 17:43

Minden követ megmozgatnak, hogy az utolsó lehetséges fillért is a városba hozzák az uniós pályázatok révén – interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármesterrel. 

– A költségvetési, gazdasági helyzetről már többször beszéltünk, itt sok dolog ismert már a városlakók előtt. De mi a helyzet a pályázatokkal? Nagy a csend a témában. 
– Ez valóban így van, talán egy hiányosságunk is ez, részletesebben kellett volna tájékoztattuk ezekről a városlakókat, hiszen erről is joguk van tudni.  Természetesen a csend nem azt jelentette, hogy ne dolgoznánk. Ennek eredményei sok esetben már láthatóak, hiszen a Lokomotív út és a Budai Nagy Antal út felújítása már ennek köszönhető. A Dózsa György út 6-os út felőli részén pedig már be tudtuk jelenteni két új körforgó megépítését és két bölcsőde felújítását is. 
– Ezek viszont mind olyan pályázatok, amelyeket az előző városvezetés nyert el.
– Ez kétségtelen, ezt nem is tagadtuk soha, hiszen nem is nagyon tud máshogy lenni, a pályázatok döntő többsége ugyanis uniós forrásból valósul meg, az imént említett beruházok is mind ilyenek. Ezek viszont az uniós költségvetési ciklushoz kötődnek. Most éppen a 2014-2020 ciklus végén járunk, erre már évekkel ezelőtt megtörténtek a kiírások, akkor lehetett ezeket elnyerni. Ezután jött a megvalósítás, aminek a végére természetesen a problémás beruházások maradtak, nekünk éppen ezekkel kell megküzdenünk most. Be kell ezeket fejeznünk, és fel kell készülnünk a most induló 2021-2027-es ciklusra, hogy ott minél több forrást el tudjunk nyerni. Persze én azt is hozzáteszem, hogy nem elég az, hogy sok pénz jöjjön, talán még fontosabb, hogy a legjobb, legfontosabb helyekre jöjjön.
– Azt mondta, a problémás beruházások maradtak a végére. Mit jelent az, hogy problémás?
– Talán a kedvencem a kerékpárút-bővítés projekt volt. Ez amúgy is szívügyem, hiszen magam is sokat kerékpározom a városban és őszintén hiszem, hogy ennek a városnak a közlekedési, parkolási gondjaira a közösségi és a kerékpáros közlekedés fejlesztése a megoldás. Ezért megdöbbenve tapasztaltam amikor az előző vezetés által itt hagyott projektet megnéztem, hogy a tervező nem földhivatali adatok alapján tervezte meg az utat, hanem a Google mapsből dolgozott. Talán nem is véletlen, hogy a kerékpárút a tervein 1,5 méterrel a közút felett ment, a levegőben. Persze lehet, hogy fideszes elődeink képesek lettek volna ekkora bravúrra és így is meg tudták volna építeni az utat, de mi inkább újra terveztettük. Legalább ilyen trehány munkát végeztek a Mondbach-kúria felújításának tervezésekor. Itt ráadásul az építési engedély időközben lejárt, ezért azt újra be kellett adni az örökségvédelmi hatósághoz. Ők viszont ezek után újabb kritériumokat írtak elő, így ennek megfelelően át kellett dolgozni a terveket. Mondanom sem kell, hogy ezek a pályázatok nagyon komoly kormányzati és európai uniós ellenőrzésen mennek át, ahol egy ilyen ordas hiba miatt akár az egész beruházást el tudjuk bukni. Itt is elölről kellett kezdenünk mindent. 
– Ezzel azt akarja mondani, hogy az előző vezetés ugyan elnyerte a projekteket, de a kivitelezést teljesen át kellett dolgozniuk?
– Így van. Bár például a két bölcsőde felújítására beadott pályázatot – amit még az előző vezetés adott be – első körben elutasították. Már a választás után mi végeztük el a hiánypótlást, és ezután fogadták el. Persze a Fidesz és médiája erről is azt harsogja, hogy az ő érdemük. Ez a tipikus van sapka, nincs sapka esete. Ilyen a sportcsarnok felújítása is, ami már egyértelműen a mi időnkben történt, a pályázat elnyerése és a kivitelezés is, de ebbe is bele tudtak kötni. Nincs ezzel baj, hiszen ilyen a politika, a helyi Fidesz pedig az elmúlt két évben semmilyen teljesítményt nem tudott felmutatni, tehát kénytelenek az élő fába is belekötni. Mi ettől függetlenül dolgozunk tovább, több futó projekt van, amiket a sírból kell visszahoznunk. Minden követ megmozgatunk, hogy az utolsó fillért is ide tudjuk hozni Dunaújvárosba.

(Fotó: DO archív – Végh Zoltán felvétele)

A rovat további hírei: Közélet

„... maradjon meg a Móricz iskola patinás profilja, kockásinges nívója”

„... maradjon meg a Móricz iskola patinás profilja, kockásinges nívója”

2021. már. 19.

Interjú a Móricz lehetséges jövőjéről Stermeczki András evangélikus lelkésszel, kiegészítésül a tankerület álláspontja. És ez még csak a kezdet!

Kórház: a járvány miatt szűkítik az egyéb ellátását

Kórház: a járvány miatt szűkítik az egyéb ellátását

2021. már. 19.

Tájékoztató közleményben összegez a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet. Nő az igénybevétel, szűkül a tervezett ellátások köre.

DSTV: online népszavazást kezdeményeznek

DSTV: online népszavazást kezdeményeznek

2021. már. 19.

Magyarország első online népszavazásán való részvételre buzdítja az embereket Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, és Vona Gábor, a Második Reformkor alapítvány alapítója, derül ki a DSTV összeállításából. Hangkép.

Gyász: elhunyt Balla József építész, a város díszpolgára

2021. már. 18.

Az első hazai panelházak tervezőjeként írta be magát a magyar építészet történetébe, 2006-ban lett Dunaújváros díszpolgára Balla József. 89 évet élt, nyugodjon békében!

Dunai Kincses Kert: húsvétváró sokadalom

Dunai Kincses Kert: húsvétváró sokadalom

2021. már. 18.

Újra megnyitja kapuját a termelői piac, ismét a Szalki-szigeten várja a vendégeket a Dunai Kincses Kert március 20-án, szombaton. Húsvétváró kínálattal – de szigorú járványügyi szabályokkal!

DSTV: használható a parkoló!

DSTV: használható a parkoló!

2021. már. 18.

A Római városrész parkolási gondjait enyhítheti az a kezdeményezés, amely révén a tanításon kívüli időszakban a lakosság is használhatja a Rudas középiskola parkolóját, derül ki a DSTV összeállításából. Hangkép.

DSTV: járdafelújítás a Béke szívében

DSTV: járdafelújítás a Béke szívében

2021. már. 17.

Két járdaszakasz felújítása kezdődhet meg a Béke városrészben; az Arany János Általános Iskola előtti munkálatokkal Orosz Csaba önkormányzati képviselő szerint még a tavaszi időszakban végeznek a szakemberek, derül ki a DSTV összeállításából. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Folytatódik a csapadékos idő – de komoly enyhülés várható

  2. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  3. Csoportmásodikként elődöntős a válogatott

  4. DSTV: az éremművészet atyja

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  4. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  5. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő