Ismét a Fradi örülhetett
Becsülettel küzdött, négy gólt is szerzett, de így sem tudta megszorítani a Ferencváros együttesét a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata a bajnokság alsóházában.
A Ferencváros vendégeként folytatta a bajnokság alsóházának küzdelmeit a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata szerda este háromnegyed kilenctől. Mivel a két gárda pénteken megrendezett dunaújvárosi találkozóját a zöld-fehérek simán, 11-2-re megnyerték, így ezúttal is Machalek Attila tanítványai számítottak az esélyesebbnek, míg a mieink célja a tisztes helytállás lehetett a népligeti összecsapáson.
Együttesünk bátran vágott neki a mérkőzésnek, s Bartha labdaszerzése és higgadt befejezése után már 27 másodperc elteltével megszerezte a vezetést, de sokáig nem örülhetett előnyének, mert a fővárosiak még az első percben egalizáltak Fekete találatával (1-1). A gyors gólváltást követően is lendületben maradtak a zöld-fehérek, de a mieink szervezetten védekeztek, s olykor volt erejük az ellentámadásokra is, így a következő tíz percben nem született újabb találat. A gólcsendet sajnos a hazaiak törték meg a 11. percben, majd nem sokkal később Csányiról pattant saját kapujába Sámson szabadrúgása, így a 13. percben már kettővel vezetett a Fradi (3-1). Együttesünk nem adta fel, s a 17. percben Bartha második találatával fel is jött egyre, ám erre is volt válasza a vendéglátóknak, akik Fekete második és harmadik góljával alakították ki az 5-2-es félidei állást.
Képek: DO-archív
A térfélcsere után újból jobban kezdett a Facskó-csapat, mely egy szép szögletvariáció után Kovács közeli lövésével szépített a 23. percben (5-3). Bár reménykedtünk abban, innentől sikerül egy kicsit szorosabbá tennie a meccset a mieinknek, ám a fővárosiak máshogy gondolták, s a pénteki meccset kihagyó Hosszú, valamint a szintén volt dunaújvárosi Östör találataival megduplázták előnyüket a félidő derekáig (7-3). A 34. percben Bartha megszerezte önmaga harmadik gólját is, ám a véghajrában ismét sokkal pontosabbak voltak a hazaiak, akik a 37. és a 40. perc között újabb három alkalommal mattolták a dunaújvárosi védelmet, s végül 10-4-es sikert aratva tartották otthon a három pontot.
FTC-Fisher Klíma – Dunaferr DUE Dutrade FC 10-4 (5-2)
Gólszerzők: Fekete 3, Hosszú 1, Németh 1, Rábold 1, Büki 1, Panyi 1, Östör 1, Csányi (öngól) 1, illetve: Bartha 3, Kovács 1.
Dunaferr DUE Dutrade FC: Cseresnyés – Csányi, Szabó, Dorogi, Bartha. Csere: Gergely (kapus), Bán, Kovács, Kürti, Németh. Edző: Facskó József.
A rovat további hírei: Sport
Rangadó előtt a vízilabdázók
2025. okt. 31.
Az Eger elleni mérkőzésen ugrik a Fabó Éva Sportuszoda medencéjébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság újabb fordulójában ma este hét órától.
DSTV: kiváló eredmények Ősi Tamástól
2025. okt. 30.
A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás. A napokban ismét ellátogattunk a sportolóhoz. Hangkép.
Bravúros DKKA-siker a sportcsarnokban
2025. okt. 30.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U18-as csapata szép győzelmet aratott, az U20-asok viszont szoros csatában kaptak ki a Budaörstől a korosztályos bajnokságok szerdai fordulójában.
Továbbra is a világ élmezőnyében a dunaújvárosi tornászok (galériával)
2025. okt. 29.
Hazatértek a DKSE tornászai a Jakartában megrendezett világbajnokságról és szerdán második otthonukban, a Pap Zoltán Tornacsarnokban várta és köszöntötte őket a szakosztály és városunk vezetése is.
Még vereségből van több az Andersenben
2025. okt. 29.
A mezőny második felében állnak eddig a dunaújvárosi csapatok a jégkorongozók Andersen Ligájában.
Gólzáporos DFVE-siker
2025. okt. 29.
Negyvenegy találatot hozó mérkőzésen győzte le a III. Kerületi TVE gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában kedden este.
Három meccsen két győzelem
2025. okt. 28.
A Dunaújvárosi Kohász amatőr jégkorongozóinak három együttese is megmérette magát az OB IV-es pontvadászat legutóbbi hétvégi fordulójában.








