Nem volt esély a Fradi ellen
Már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát a Ferencváros futsal csapata a Dunaferr DUE Dutrade FC elleni alsóházi találkozón.
Hazai környezetben, a Ferencváros elleni mérkőzéssel folytatta a bajnoki alsóház küzdelmeit a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata pénteken este hét órától. Az összecsapásnak egyértelműen a fővárosiak voltak az esélyesei, s mivel a zöld-fehérek ennek szellemében is kezdtek, már a második percben megszerezték a vezetést Rábold bombagóljával. A folytatás kiegyenlített játékot hozott, itt is, ott is akadtak lehetőségek, de a félidő feléig csak a faultokat gyűjtötték a csapatok.
Az első felvonás derekától viszont pontosított játékán a Fradi, míg a mieink védelme ki-kihagyott, s ezt könyörtelenül kihasználták a vendégek, akik közül Öreglaki és Fekete is bevette Cseresnyés kapuját, így muszáj volt időt kérnie Facskó Józsefnek (0-3). Ez sem hozta meg sajnos a kívánt hatást, mert a játékrész hajrájában a harmadik volt dunaújvárosi, Östör is betalált, s hogy a mieink kedve még rosszabb legyen, arról Fekete gondoskodott, így a szünetre már 0-5-ös állással vonultak a felek.
Végh Zoltán felvételei
A második etapot jobban kezdte együttesünk, s Németh László találatával hamar sikerült is szépítenie, ám ennél közelebb nem jutottak ellenfelükhöz, mert a fővárosiak Büki révén visszaállították a két gárda közti korábbi különbséget (1-6). A vendégek ekkor sem álltak le a gólgyártással, Rábold, majd Fekete lőtt könnyen a hálóba, s hiába talált be a túloldalon Kovács is, az utolsó percekben Büki kétszer, míg öreglaki egyszer büntette a dunaújvárosi védelem kihagyásait, így a Fradi végül nagyon sima, 11-2-es sikerrel távozott a sportcsarnokból.
Dunaferr DUE Dutrade FC – FTC-Fischer Klíma 2-11 (0-5)
Gólszerzők: Németh 1, Kovács 1, illetve: Büki 3, Fekete 3, Rábold 2, Öreglaki 2, Östör 1.
Dunaferr DUE Dutrade FC: Cseresnyés – Csányi, Boldizsár, Dorogi, Németh. Csere: Bán (kapus), Váradi, Kovács, Garda, Szabó, Kürti, Bartha. Edző: Facskó József.
A rovat további hírei: Sport
Továbbra is a világ élmezőnyében a dunaújvárosi tornászok (galériával)
2025. okt. 29.
Hazatértek a DKSE tornászai a Jakartában megrendezett világbajnokságról és szerdán második otthonukban, a Pap Zoltán Tornacsarnokban várta és köszöntötte őket a szakosztály és városunk vezetése is.
Még vereségből van több az Andersenben
2025. okt. 29.
A mezőny második felében állnak eddig a dunaújvárosi csapatok a jégkorongozók Andersen Ligájában.
Gólzáporos DFVE-siker
2025. okt. 29.
Negyvenegy találatot hozó mérkőzésen győzte le a III. Kerületi TVE gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában kedden este.
Három meccsen két győzelem
2025. okt. 28.
A Dunaújvárosi Kohász amatőr jégkorongozóinak három együttese is megmérette magát az OB IV-es pontvadászat legutóbbi hétvégi fordulójában.
Két dobogós hely a fővárosból
2025. okt. 28.
Összességében jól szerepeltek és szép eredményekkel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a fővárosban megrendezett U10-11-es országos diákolimpiai finálét.
Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók
2025. okt. 28.
Hazai környezetben, a Fabó Éva Sportuszodában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE nő vízilabda csapata a III. Kerületi TVE ellen ma este hét órától.
Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről
2025. okt. 27.
Jól szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak tehetséges birkózói az Abonyban megrendezett U15-ös országos diákolimpiai fináléban.








