Nem volt esély a szoros meccsre

spigott - 2021. április 30. 19:33

Tízgólos, 11-1-es vereséget szenvedett nyírbátori bajnokiján a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata az NB alsóháznak ma esti fordulójában.

Kép: DO-archív

Nyírbátorban, a Nyírgyulaj elleni mérkőzéssel folytatta az NB I alsóházának küzdelmeit a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata ma este hat órától. Facskó József fiatal együttesére nagyon nehéz csata várt a bennmaradásért küzdő házigazdák ellen, akik az alsóház eddigi fordulóiban igen jól szerepeltek, s öt meccsükből négyet is meg tudtak nyerni.

A bajnokság második szakaszára jelentősen megerősített Nyírgyulaj esélyeshez méltó játékkal vágott neki a találkozónak, s már a 4. percben megszerezte a vezetést az ukrán Lapa találatával. Erre ugyan Kovács egy remek szóló végén válaszolni tudott a 6. percben, ám sok öröme nem volt a folytatásban együttesünknek, mert a házigazdák Nagy, Petró, valamint Vlaszovics gyors góljaival már a 10. percben 4-1-re vezettek. Együttesünk igyekezett ugyan, akadtak is helyzetei, de ezekkel nem tudtak élni futsalosaink, míg a túloldalon Vlaszovics és Csoma is mattolni tudta Cseresnyés kapust, így a félidei szünethez érve már 6-1-es nyírgyulaji előnyt mutatott az eredményjelző.

A második etapot bátor játékkal indította a Facskó-csapat, de a hatékonysággal továbbra is komoly problémái akadtak a mieinknek, így nem sikerült szépíteni az álláson. A vendéglátók viszont nem voltak ennyire bőkezűek a helyzetek kihagyásában, s Nagy második, valamint Vlaszovics harmadik góljával tovább növelték előnyüket (8-1). Futsalosaink ráadásul a találkozó hajrájára fizikálisan is felőrlődtek a csatában, s ezt könyörtleenül kihasználta a hazai csapat, mely az utolsó három percben újabb három gólt szerezve aratott végül 11-1-es győzelmet.

Nyírgyulaj KSE – Dunaferr DUE Dutrade FC 11-1 (6-1)

Gólszerzők: Vlaszovics 3, Nagy 2, Csoma 2, Lapa, Petró, Domokos, Hajdu. illetve: Kovács.

Dunaferr DUE Dutrade FC: Cseresnyés – Csányi, Szabó, Dorogi, Bartha. Csere: Bán (kapus), Kovács, Kürti, Facskó, Németh. Edző: Facskó József.

A rovat további hírei: Sport

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

2025. nov. 05.

Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.

Debreceni előny a kupában

Debreceni előny a kupában

2025. nov. 05.

Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.

Nehéz helyzetben a DKKA

Nehéz helyzetben a DKKA

2025. nov. 04.

A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.

DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink

DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink

2025. nov. 04.

Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.

Kupafeladatok előtt a DKSE

Kupafeladatok előtt a DKSE

2025. nov. 04.

A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.

Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre

Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre

2025. nov. 03.

Vezetése után nem tudta lezárni a Fehérvár FC elleni rangadót, így elszenvedte első vereségét az idei bajnoki szezonban a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Nem adtak esélyt az MTK-nak

Nem adtak esélyt az MTK-nak

2025. nov. 03.

A meccs végére alaposan kiengedett, de így is nagyon sima, háromgólos győzelmet aratott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az MTK II. elleni hazai bajnokin.