Tisztes helytállásban reménykedve
A Nyírgyulaj otthonában folytatja az alsóházi csatározásokat a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata ma este hat órától.
Finoman szólva sem úgy alakult a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapatának legutóbbi négy összecsapása, ahogy azt a gárda vezetői, játékosai és drukkerei remélték. Az alapszakaszt biztató játékkal befejező dunaújvárosiak az alsóházban nem tudtak még pontot szerezni, ráadásul több alkalommal is súlyos vereségbe futottak bele, így jelenleg az alapszakaszból hozott egyetlen pontjukkal állnak a tabella utolsó helyén.
A búslakodásra azonban továbbra sem lehet komoly időt és energiát szánni, mert ma már újabb feladat vár az együttesre, mely este hat órától idegenben, a Nyírbátori Sportcsarnokban lép pályára a Nyírgyulaj ellen. Együttesünk mai vetélytársa a második helyet foglalja el az alsóházi tabellán úgy, hogy eddig lejátszott öt találkozójából négyet megnyert, s csak a Ferencváros elleni fővárosi csatát veszítette el nagy küzdelemben 4-3-ra.
Képek: DO-archív
Futsalosaink három alkalommal találkoztak az idei szezonban mai ellenfelükkel, s ugyan októberben még győzni tudtak, a csapat átalakulása óta kétszer is kikaptak Lovas Norbert együttesétől. A ma este hat órakor kezdődő összecsapásnak is egyértelműen a házigazda az esélyese, s a mieink célja ezúttal is csak a tisztes helytállás lehet, ám erre csak akkor lesz esélye a fiatal dunaújvárosi csapatnak, ha fegyelmezetten, az alapszakaszban is látott küzdőszellemmel játssza végig a találkozót.
A rovat további hírei: Sport
Még jókor jött a balhorog?
2025. aug. 20.
Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
DSTV: Bimmer Parádé a szigeten
2025. aug. 19.
Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.
Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE
2025. aug. 19.
Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.
Szoros siker a NEKA otthonában
2025. aug. 19.
Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.
Minden éremből jutott a fiataloknak
2025. aug. 18.
Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.