Hajduék taroltak 500-on is

spigott - 2021. május 29. 19:40

Közel négy másodperces előnnyel nyerte meg a kenu kettesek 500 méteres döntőjét Hajdu Jonatán és Fekete Ádám párosa a szegedi Eb-válogatón.

Kép: MKKSZ

A tegnapi 1000 méteres finálé után ma már az 500-as döntőben térdelt hajóba Hajdu Jonatán, illetve az újpesti Fekete Ádám, nem titkoltan annak reményében, hogy a rövidebb távon is megszerezik az aranyérmet a szegedi Eb-válogatón. Jonatánék ennek szellemében vágtak is neki a finálénak, s esélyt sem adtak ellenfeleiknek, ugyanis óriási fölénnyel, közel négy másodperc előnnyel értek célba az első helyen, megelőzve a Kollár Kristóf, Hodován Dávid (Atomerőmű SE), illetve a Laczó Dániel, Kovács Máté András (Szeged, DKSE) kettőst. Ez egyben azt is jelentette, hogy a Hajdu-Fekete páros nemcsak 1000, hanem 500 méteren is résztvevője lesz az Európa-bajnokságnak, melyen Lengyelországban, Poznanban rendeznek meg június 3. és 6. között.

A rovat további hírei: Sport

Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese

Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese

2025. szep. 10.

Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is.

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

2025. szep. 09.

Dr. Sike József felel a szakmai munkáért a 2025/2026-os szezonban a DFVE felnőtt női vízilabda csapatánál, mely három új játékos leigazolását is bejelentette hétfőn kora délután.

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

2025. szep. 09.

Korán kétgólos előnyt szerzett, s végül 3-1-es sikert aratott a Soproni Egyetem elleni bajnoki nyitányon a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Dobogós helyek a szezonnyitón

Dobogós helyek a szezonnyitón

2025. szep. 09.

Tíz érmes helyezéssel zárták az őszi szezon első versenyét a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

2025. szep. 08.

Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

2025. szep. 08.

A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.

Vereséggel kezdett a Kohász

Vereséggel kezdett a Kohász

2025. szep. 07.

Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.