Kiss és Hajdu is duplázhat az Eb-n
A szegedi válogatón eldőlt, hogy négy számban vehetnek részt a DKSE kenusai a poznani kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Kép: MKKSZ
A kajak-kenusok szegedi Európa-bajnoki válogatójának utolsó napján is volt kiért szorítania a sportág dunaújvárosi szerelmeseinek, ugyanis a kenu egyesek 1000 méteres fináléjában a DKSE három versenyzője is lapátot ragadott. Sokáig azonban úgy tűnt, hogy elmarad a nagy csata, mert Kiss Balázs remekül indította meg hajóját, s féltávnál, valamint 750 méternél is egy hajóval vezetett, ám az utolsó 250 méteren óriási hajrát indított Hajdu Jonatán, de hiába közelítette meg klubtársát, végül Kiss Balázs két tizedmásodperccel előbb ért célba, így ő örülhetett a győzelemnek, s ezzel együtt az Európa-bajnoki indulásnak is. A szám harmadik dunaújvárosi résztvevője, Slihoczki Ádám egy technikai hiba miatt versenyen kívül állt rajthoz, s végül a hetedik helyen végzett, de eredménye nem került be a jegyzőkönyvbe.
"Mentálisan kellett magam összerakni erre a döntőre, mert a tájékoztató nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. – nyilatkozta a futam után Kiss Balázs. - Talán a tűz is hiányzott belőlem ott, és a szél is elrontotta a versenyemet. Akkor megtörtem, és lelkileg mélypontra kerültem. Készülök az Európa-bajnokságra, ahol szeretnék az első hatba bekerülni, utána biztos, hogy pihennem kell, mert az utóbbi időszak elsősorban a lelkemnek nagyon fájt" – fogalmazott Kiss Balázs a finálé után a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján.
Ez egyben azt is jelentette, hogy a DKSE kenusai négy számban indulhatnak a poznani Európa-bajnokságon, ahol Hajdu Jonatán a kenu kettesek 500 és 1000 méteres versenyében, míg Kiss Balázs egyesben, 500 és 1000 méteren térdelhet hajóba Lengyelországban június 3. és 6. között.
A rovat további hírei: Sport
Ezúttal az Újpest örülhetett
2025. dec. 01.
Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.
Nem volt esély a MEAFC ellen
2025. nov. 30.
Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.
Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott
2025. nov. 30.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47-13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.
Elmaradt a bravúr Görögországban
2025. nov. 30.
A hazai pálya minden előnyét élvező Olimpiakosz magabiztos győzelmet aratott a DFVE női vízilabdázói ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.
DSTV: régiós edzés az uszodában
2025. nov. 29.
Régiós edzés tartottak a Fabó Éva Sportuszodában november 22-én. A régió legjobb utánpótlás versenyzőinek szerveztek száraz, illetve medencés edzést, melyen dr. Egressy János, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, valamint Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Milák Kristóf volt edzője igyekezett átadni tudását a fiataloknak. Hangkép.
Újabb hazai bajnoki előtt a DKSE
2025. nov. 29.
A MEAFC elleni találkozóval folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata ma délután öt órától.
Mayer Gréta mindenben előrébb lépett
2025. nov. 28.
Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta, akit Barta Endre alpolgármester is köszöntött csütörtök délutáni edzésén.








