Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Munkában az utánpótlás

Sport
kajak-kenu
utánpótlás
DKSE

facebook megosztás

doszerk - 2021. máj. 24., 13:40

Az érmek ugyan elmaradtak, de így is tudtak minek örülni a DKSE kajak-kenusai a Szolnokon megrendezett ifjúsági tájékoztató viadalon.

Kép: DKSE

Szolnokon rendezték meg hétvégén a kajak-kenusok ifjúsági tájékoztató versenyét, melyen hat versenyzővel vett részt a DKSE kajak-kenu szakosztálya. Ugyan érmeket ezúttal nem sikerült szereznie a dunaújvárosi fiataloknak, így is volt oka az elégedettségre Katona Lilinek, a fiúk kajak-csapat edzőjének, illetve a lány csapatot irányító Horváth Attilának is.

Katona Lili: – Csoportomból két ifi kajakossal vettünk részt ezen a tájékoztató versenyen, melynek elsődleges célja a pálya gyakorlása volt, így 1000, 500, valamint 200 egyesben is rajthoz álltak, mert kíváncsi voltam, hogy edzésből érkezve milyen teljesítményre lesznek képesek. Éberhardt Richárd 1000 és 200 méteren is a B-döntőbe tudott kerülni, ahol mindkét számban 7. helyen ért célba. Ügyesen versenyzett, magabiztosan vette az akadályokat, és ami fontos, szépen lépeget előre a korosztályában. Perger Máténak most nem úgy sikerültek a futamok, mint amennyire szerintem képes, de nála tisztán látszik, hogy a rövidebb távok kedveznek jobban, mert 200 méteren igen gyors keze van, s mivel 500 méteren is jól mozgott, ezért vele ezen az úton szeretnénk haladni.

Horváth Attila: – A hétvégi verseny jó visszaigazolása a jelenlegi formánknak. A megkezdett munka közepén vagyunk, az alapozó időszak végén, de a síkvízi felkészülés elején, most kell csak igazán beleállni a munkába. A verseny nevében is benne volt, hogy tájékoztató, és én köszönöm a tájékoztatást a versenyzőimtől, voltak szép momentumok a hosszabb távon (1000 m), de a rövidebb versenyszámokra még nem igazán készültünk. Van még mit javítani az állóképességen és a technikán is, de ugye tudjuk, hogy a tyúkokat este számolják... Készülünk a következő versenyre, ami a Magyar Kupa regionális megméretése lesz!

A rovat további hírei: Sport

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

2025. aug. 30.

A Dunaújváros FC női labdarúgói hazai pályán, míg a férfiak Iváncsán folytatják a Magyar Kupa és a bajnoki harmadosztály küzdelmeit vasárnap.

DSTV: idén is focival ünnepeltek

DSTV: idén is focival ünnepeltek

2025. aug. 29.

Idén is sokan voltak augusztus 20-án, akik az államalapítás ünnepe mellett a sport mellett is letették a voksukat. Jól sikerült az Augusztális Focikupa a DLSZ szervezésében. Hangkép.

Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje

Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje

2025. aug. 29.

Idegenben kezdi meg a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata, mely első hazai meccsét november 1-jén játssza az idei bajnokságban.

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

2025. aug. 28.

Parádésan szerepelt az idei szezonban a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára. A fiatal dunaújvárosi versenyző a Magyar Kupában, a bajnokságon és a vidék bajnokságon is kiválóan szerepelt, s emellett a júniusi Európa-bajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza. Remek eredményeinek, kitartó munkájának köszönhetően ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is, ahol a szekszárdi Jámbor Lottival párban áll rajthoz. Hangkép.

Győzelem emberhátrányban

Győzelem emberhátrányban

2025. aug. 28.

Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

2025. aug. 27.

A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.

Visszatérnének a győzelem útjára

Visszatérnének a győzelem útjára

2025. aug. 27.

A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Közösségépítők (2.): a "Terítéken" ízőrzője

  2. Felhívás aranylakodalmas párok részére

  3. Nagyon közel volt a bravúrhoz a DKSE

  4. DSTV: szólóban a hangzsonglőr

  5. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szólóban a hangzsonglőr

DSTV: szólóban a hangzsonglőr

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő