Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 25. Géza
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szoros, de vereség

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. máj. 14., 19:37

Hiába vezetett az első félidő után még három góllal, 28-25-ös vereséget szenvedett Mosonmagyaróváron a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

A tabellán harmadik Mosonmagyaróvár otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, mely ugyan az előző fordulóban legyőzte a Vác gárdáját, ám újabb sikeréhez komoly bravúrra és jó játékra lett volna szüksége ma este is.

A kezdés egy kicsit azonban riasztóra sikeredett, mert az első öt percben egyszer sem tudtak kapuba találni a mieink, ugyanakkor a házigazdák ezt megtették sorozatban háromszor, így korán előnybe is kerültek (3-0). A következő öt percet viszont az akadémisták hozták le egy 3-0-s etappal, s bár ezt követően duplázni tudott a házigazda, Kazai, illetve Ferenczy találataival ismét utolérte ellenfelét a Kohász (5-5). Együttesünk védekezésre a folytatásban sem lehetett panasz, s mivel az ellenfél kapuja előtt Szalai, majd Mihály sem hibázott, a 18. percben már időt kellett kérnie a házigazdáknak (5-7). A rövid pauza sem törte meg a mieink lendületét, s bár egyszer még feljött egyre a Mosonmagyaróvár, Babovic védéseinek, illetve Bulath, Szalai és Mihály góljainak köszönhetően háromgólos, 12-9-es fórból várhattuk a második felvonást.

Hiába Szalai hét gólja, kikapott a Kohász! (Képek: DKKA-archív)

A második harminc perc persze bőven ígért még izgalmakat, mert arra természetesen nem számíthattunk, hogy a vendéglátók feladnák a mérkőzést. A játékrészt újra a hazaiak kezdték góllal, s bár erre Bulath, majd Kazai válaszolt, a "Móvár" egy 4-0-s rohammal kiegyenlített a 38. perc legelején (15-15). Ugyan Szalai még ebben a percben megtörte a mieink gólcsendjét, a második felvonásra élesebben kiérkező vendéglátóknak erre is volt válaszuk, így a 40. percben már Vágó Attilának kellett magához hívnia tanítványait (17-16).

Hiába azonban a rövid pauza, támadásban egyre több volt a nem várt hiba, s védekezésben, illetve kapusteljesítményben sem sikerült megismételni az első félidei játékot, így a játékrész derekán már hárommal ment a hazai csapat (20-17). A Kohász sem adta azonban fel, Bulath és Kazai góljaival minimálisra csökkentette hátrányát, majd Szalai révén kiegyenlített, így az utolsó nyolc percnek 22-22-ről vágtak neki a felek. A véghajrában sajnos a hazaiak tudtak újítani, ismét elmentek kettővel, majd fórjukat megtartva, s még egy kicsit növelve is, végül 28-25-ös győzelmet arattak.

Mosonmagyaróvár – DKKA 28-25 (9-12)

DKKA: Babovic – Kazai 4, Szalai 7, Bulath 4, Nick, Román, Mihály 3. Csere: Wéninger, Hlogyik (kapusok), Ferenczy 4, Barján, Dabevska, Horváth 2, Krupják-Molnár 1. Vezetőedző: Vágó Attila.

A rovat további hírei: Sport

Újra munkában a férfi válogatott

Újra munkában a férfi válogatott

2021. ápr. 07.

Sean Simpson szövetségi kapitány 23 játékossal dolgozik a Vasas Jégcentrumban.

Hazai rangadó előtt a röplabdázók

Hazai rangadó előtt a röplabdázók

2021. ápr. 07.

Az éllovas Kecskemét elleni találkozóval folytatja az Extraliga kvalifikációs körét a DKSE röplabda csapata ma este nyolc órától.

Harc a pályaelőnyért

Harc a pályaelőnyért

2021. ápr. 06.

Amennyiben nem kap ki az UVSE vendégeként, nagy valószínűséggel itthon kezdheti meg a bajnoki finálét a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata.

Strandkézilabda: elkészült a sorsolás

Strandkézilabda: elkészült a sorsolás

2021. ápr. 06.

A legutóbbi Európa-bajnokságon ezüstérmes női csapat a horvátokkal, a norvégokkal, a románokkal és a bolgárokkal került egy csoportba a kontinensviadalon.

Gólzáporos forduló

Gólzáporos forduló

2021. ápr. 06.

A Dunaújváros PASE U16-os labdarúgói három lőtt góllal is kikaptak, az U19-esek viszont öt kapottal is nyerni tudtak a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Több mint 3000 doppingminta az olimpia előtt

Több mint 3000 doppingminta az olimpia előtt

2021. ápr. 05.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) 3200 doppingmintát gyűjt be a vizes sportágakban versenyzőktől az idei tokiói olimpia előtt - jelentette be a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA).

Az Európai Egyetemi Játékokat is elhalasztották

Az Európai Egyetemi Játékokat is elhalasztották

2021. ápr. 05.

Az Egyetemi Világjátékok után az Európai Egyetemi Játékokat is elhalasztották.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Fogadóórát tart Szabó Zsolt

  2. Szakmai tájékoztatás a gyermekvédelemről

  3. Fejlesztések éve a 7-es választókerületben

  4. Az első lépés a válogatott felé

  5. Újra fókuszban az Európai Unió pályázatai

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő