Dunaújváros Hetilap

70 év, 70 hely – új parkolók létesülhetnek

Öcaline - 2021. június 23. 18:52

Jelentősen enyhíthetnek a környék parkolási gondjain a ma délelőtt tartott tájékoztató szerint. A munkát nyár végén kezdik, ősz végére már birtokba is vehetik az autósok a volt ADU iskola udvarán kialakítandó parkolót.

Örömteli bejelentéssel szolgált Barta Endre, a körzet önkormányzati képviselője, Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester, valamint Kálló Gergely a volt ADU iskola mellett tartott ma délelőtti tájékoztatón.

Enyhíteni a gondokon

A rendezvényt a város születésnapjára is utaló 70 év, 70 hely címmel rendezték, egyáltalán nem véletlenül – mint Barta Endre kiemelte, a tervezett munkálatok is az élhetőbb város kialakítását célozzák:
– Az elmúlt hónapokban is születtek számottevő eredmények, elég csak a közösségi sziklakert kialakítását, az Adománykuckó újraindítását vagy éppen a város első zárt kutyafuttatójának létrehozását említeni – ezzel együtt a körzet lakói okkal-joggal kérdezik, mi a helyzet a parkolási gondok enyhítésével. Számukra is kedvező bejelentéssel szolgálhatok: a mögöttünk lévő intézmény, vagyis a volt ADU Iskola udvarán 70 darab új parkolót alakítunk ki. Várhatóan már ősz végére birtokba is vehetik az autósok az átalakított területet – így szeretnénk enyhíteni a környék közismert és valóban aggasztó méreteket öltött parkolási gondjain.
Barta Endre köszönetet mondott Mezei Zsolt alpolgármesternek és Kálló Gergelynek a tervek támogatásáért – mint kiemelte, jó remény van arra, hogy a szerződéskötés és a tervezési fázis után nyár végén megkezdődhet a munka. A képviselő hozzátette: a tervek szerint a Váci Mihály utcában egy kisebb léptékű munkálat nyomán hét új parkoló létesülhet jövő nyárra.

Javaslatokat is várnak!

A városi helyzetképről Mezei Zsolt alpolgármester elmondta, tervezni lehet, de több tényező is akadályozza az új parkolók kialakítását:
– Vékony mezsgyén egyensúlyozunk a tervezéskor, ugyanis törvény szabályozza, mekkora zöld területet kell fenntartanunk egy-egy lakóövezetben, és egyébként is szeretnénk megőrizni a városban a zöld területek nagyságát. Azonban folytatnánk az elhanyagolt, gazos, kihasználatlan területek felkutatását – e téren javaslatokat is várunk! E téren áttörést a közösségi közlekedés fejlesztése, valamint a kerékpáros közlekedés népszerűsítése hozhat.
Hasonló húrokat pendített a tájékoztatón Kálló Gergely is; mint az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a parkolással összefüggő gondok országos viszonylatban is számottevőek:
– Számottevően nő az autók száma, ezzel együtt a parkolási igény is. Városunkban tovább nehezíti a helyzetet, hogy a panelházas övezetekben sem ritka már a több autó háztartásonként. Egyértelmű, hogy ezt a szorító helyzetet az új lehetőségek szisztematikus kutatásával és feltérképezésével, olcsó és ésszerű döntésekkel lehet hosszú távon kezelni. A mostani terv nagyon jó példa erre – bízom benne, hogy egyrészt elnyeri az érintett lakók tetszését, másfelől lesz, lehet folytatása máshol is!
 

A rovat további hírei: Közélet

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

2025. okt. 14.

Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

2025. okt. 12.

Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

2025. okt. 11.

Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

2025. okt. 10.

Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.

Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)

Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)

2025. okt. 09.

Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.

A menhelyi állatoknak is jár a második esély

A menhelyi állatoknak is jár a második esély

2025. okt. 09.

Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont. 

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

2025. okt. 09.

Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.