A figyelmetlenség is, az alkohol is bajt okozott

Öcaline - 2021. június 27. 19:25

Két közlekedési baleset, két sérült, két ok, és egy büntetőeljárás. Hét végi mérleg a környék útjairól, címszavakban.

Két balesetről tudósította honlapunkat a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata – mindkettő a dunaújvárosi kapitányság illetékességi területén történt szombaton. A részletes szóvivői jelentés szerint személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszíne volt a 6219-es számú út 10 óra előtt. Egy Nagyvenyim felől Mezőfalva irányába haladó autós figyelmetlensége miatt a murvás útpadkára hajtott, majd hirtelen kormánymozdulattal visszatért az aszfaltra, azonban elveszítette uralmát a jármű felett, és a menetirány szerinti jobb oldali vízelvezető árokba csúszott. Ezt követően a jármű megpördült, majd az út menti mezőgazdasági területen állt meg. A baleset következtében a járművet vezető 33 éves paksi nő, továbbá a szintén paksi utasa is megsérült. A baleset körülményeit a dunaújvárosi rendőrség vizsgálja.
Egy órán belül egy másik esethez vonulhattak a járőrök Mezőfalván: a Kossuth Lajos utcában ellenőriztek egy 66 éves helyi lakost, aki nem sokkal korábban személygépkocsival hátramenet végrehajtása során az árokba hajtott. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök a sofőrt mintavételre előállították – majd elvették a vezetői engedélyét és büntető eljárást is kezdeményeztek vele szemben.

(Illusztráció: FMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Notórius, ám roppant ügyetlen áruházi szarka bukott meg

Notórius, ám roppant ügyetlen áruházi szarka bukott meg

2024. feb. 06.

Tízszer próbált meg különféle termékeket eltulajdonítani a dunaújvárosi áruházakból az a nő, akinek letartóztatásáról az ügyészség rendelkezett, értesült a DO. Folytatólagosan elkövetett lopás, folyamatos bukó a hajtás után!

Szirénapróba: közeleg a hétfő, következhet a morgatás

Szirénapróba: közeleg a hétfő, következhet a morgatás

2024. feb. 04.

A szokásos hónap eleji gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba – városunkban most is hétfőn 11 órakor kezdődik a morgatás.

Eltűnés miatt keresik Dávidot – jelezzen, ha látta! (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Dávidot – jelezzen, ha látta! (FRISSÍTVE)

2024. feb. 02.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 13 éves fiatal eltűnése ügyében. A fiúnak csütörtökön veszett nyoma – bárki bármit tud róla, jelentkezzen, de már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)

Munkásszállóról lopott – vádemelés a vége

Munkásszállóról lopott – vádemelés a vége

2024. feb. 01.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat kifosztás bűntette és további bűncselekmény miatt azzal a nővel szemben, aki egy munkásszállóról tulajdonított el készpénzt. Két sértettet károsított meg, értesült a DO.

Harcot hirdettek a netes csalások ellen

Harcot hirdettek a netes csalások ellen

2024. jan. 31.

Egy közelmúltban történt, több mint 140 sértettet megkárosító bűncselekmény-sorozat nyomán adott ki figyelmeztető összegzést a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Így előzze meg mindenki a lakástüzeket!

Így előzze meg mindenki a lakástüzeket!

2024. jan. 30.

Két konyhatűz adott apropót a vármegyei katasztrófavédelmi szóvivőnek, hogy tűz- és egyúttal baleset-megelőzési egyszereggyel rukkoljon ki.

Meteo extra: komoly károkat okozhat a szél

Meteo extra: komoly károkat okozhat a szél

2024. jan. 24.

Már ma este megkezdődik a viharos időszak, csütörtökön akár 90 kilométer/órás széllökések is lehetnek Pest és Fejér vármegyében, írja a met.hu. Másodfokú riasztás a vége, közlekedők, vigyázat!