Börtönt kaphat a kábítószer-fogyasztó
Kábítószer birtoklása miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség egy 30 éves férfival szemben. Börtön lehet a vége, értesült a DO.
Az ügyészségi indítványról Jászberényiné dr. Király Teodóra, a megyei főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta honlapunkat – mint összegzéséből kiderül, a vádlott kábítószert tartott magánál és fogyasztott.
A vádirat szerint a férfi 14 éves kora óta rendszeresen fogyaszt kábítószert, kábítószer-kereskedelem bűntette miatti külföldi elítélését követően 2019. novemberében haza tért Magyarországra, azt követően munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezett. A vádlott 2020 végén került a rendőrség látókörébe, méghozzá úgy, hogy december 3-án kábítószert tartott magánál, amelyet ruházatába rejtett. A rendőri igazoltatás során a vádlottól a kábítószert egy bontatlan fecskendővel együtt a rendőr lefoglalta.
Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben börtönbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától történő eltiltást, valamint a kábítószer és a fecskendő elkobzását indítványozta, áll az DO-hoz eljuttatott összegzésben.
(Képünk illusztráció)
A rovat további hírei: Sziréna
Ismét számítanak a táblavadászokra!
2024. nov. 26.
Várja a lakosság visszajelzéseit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság. A "Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért!" kampánya már ismerősen csenghet a közlekedőknek, ugyanis harmadik alkalommal buzdítják őket arra, hogy bátran jelezzék észrevételeiket.
Gyalogosgázolás és teljes útzár az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)
2024. nov. 25.
Teljes szélességében lezárták a rendőrök az autópálya főváros felé tartó oldalát, közlekedők, figyelem, torlódásra és terelésre számíthatnak! (FRISSÍTVE!)
Megérkezett a hó – teljes erővel takarítanak (FRISSÍTVE)
2024. nov. 22.
Ahogy a hét eleji prognózisban jeleztük, befutott Tél tábornok első támadása. Vezessenek nagyon óvatosan, ha egyáltalán! (FRISSÍTVE)
Nyitott műhelybeszélgetés a közbiztonságról
2024. nov. 19.
Izgalmas témával folytatja eseményeinek sorát a Jelen-Tiszasziget Dunaújváros közössége: a közbiztonságról szerveznek műhelybeszélgetést a Pentele Klubházban szerdán délután.
Baleset után teljes útzár a 62-es úton
2024. nov. 13.
Két jármű ütközött Perkátánál kora délután, a rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték a helyszínelést és a műszaki mentést. Csak óvatosan – nem csak a baleset környezetében!
Eltűnés miatt keresik Brendont – jelentkezzen, ha tud róla!
2024. nov. 13.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 8 éves kisfiú eltűnése ügyében. Brendon még október 20-án távozott mezőfalvi tartózkodási helyéről – és persze már egy megosztás is közelebb vihet hozzá!
Eljárás indult egy fül-orr-gégész ellen
2024. nov. 11.
Vesztegetés elfogadása miatt indult eljárás egy 52 éves fül-orr-gégész orvos ellen - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.