Különleges övezet – két közgyűlés előtt
A dunaújvárosi közgyűlés állásfoglalást fogadott el a múlt csütörtöki nyílt ülésen a Városházán, a Fejér Megyei Közgyűlés is tárgyalt a Duna mente – Fejér különleges gazdasági övezetről. A székesfehérvári tanácskozáson Kálló Gergely országgyűlési képviselő is felszólalt – a hivatalos válasz: Gyurcsány.
Két közgyűlés is tárgyalt a témáról, de micsoda különbséggel: míg a dunaújvárosi testület többsége a városi és térségi érdekek mentén szavazott a témában (ehhez lásd a visszatekintőt az összeállítás végén), a megyei közgyűlés nettó politikai szempontok szerint döntött.
Leszavazták a módosítót
A Megyeházán rendezett rendkívüli közgyűlésen az első napirendként szerepelt a Duna mente – Fejér különleges gazdasági övezet témája, ugyanakkor három tételről szavazhattak a fideszes többségű testület tagjai: az övezet létrejöttéhez kapcsolódó jogszabályi háttér megteremtését célzó javaslatban szerepelt az Iváncsa községgel és Rácalmás várossal kötendő megállapodás is.
A javaslathoz módosító indítványt nyújtott be Kátai György arról, hogy maradjanak érvényben Dunaújváros vonatkozó szerződései Rácalmással és Iváncsával, a megyei közgyűlés fideszes többsége leszavazta a DK-s képviselő módosító javaslatát, és elfogadta a javaslatot.
Felszólalt, tiltakozott
Az ülésen fel kívánt szólalni Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője, valamint Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester – míg a honatya a törvényben foglalt jogával élve szót kaphatott a Megyeházán, a város alpolgármestere nem kapott szót a megyei közgyűlésben. Kálló Gergely több kérdést intézett dr. Molnár Krisztián közgyűlési elnökhöz, egyebek mellett arról, ki kezdeményezte a gazdasági övezet létrehozását, miért maradt ki az egyeztetésekből a város és személy szerint ő maga, illetve mi lesz a sorsa a máig élő szerződéseknek.
A közgyűlés elnöke válaszában – érdemi érvek helyett – a vasmű privatizációját hozta fel a dunaújvárosi bajok fő forrásaként, megjegyezte, hogy igenis voltak egyeztetések az érintett településekkel, illetve azt is kifejtette, hogy értelmezése szerint a korábbi kontraktusok az övezet létrejöttével okafogyottá váltak. A viszontválasz, majd Kálló Gergely reakciója után mondottak során 17 alkalommal hangzott el a fideszes varázsszó: Gyurcsány.
A közgyűlés után a Megyeháza előtt tartott sajtótájékoztatón Kálló Gergely szintén hangsúlyozta, hogy nem kapott érdemi választ a kérdésekre, míg Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester kifejtette: az átgondolt térségfejlesztési törekvések helyett a politikai bosszú motiválta a különleges gazdasági övezet létrejöttét.
Jogos jussáért harcol a város
Amint arról már beszámoltunk, a dunaújvárosi közgyűlés is foglakozott a különleges gazdasági övezet témájával a Városháza közgyűlési termében múlt csütörtökön, amely napirendjén szerepelt a Duna mente – Fejér elnevezésű különleges gazdasági övezet miatt a Rácalmással és Iváncsával kötött megállapodásokhoz kapcsolódó állásfoglalás kialakítását célzó javaslat.
Az állásfoglalás arról szól, hogy a közgyűlés továbbra is érvényesnek és hatályosnak tartja a korábban született szerződéseket. Ennek nyomán a jogutód megyei önkormányzattal szemben is érvényesíteni kívánja az adómegosztással kapcsolatos megállapodást. Pintér Tamás polgármester a közgyűlésen is hangsúlyozta: minden lehetséges eszközzel el kívánják érni, hogy az igazságtalan és jogilag is kifogásolható döntés után a város visszakapja jogos jussát.
Itt tartunk most – de terveink szerint hamarosan terjedelmesebb összeállítás foglalkozik majd a Megyeházán hozott döntéssel.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Felújították az újtelepi teniszpályát
2024. ápr. 24.
Jeles közösségi kezdeményezés eredményeként, a környék lakóit is aktivizálva tették használhatóvá újra az újtelepi teniszpályát. A munkálatok révén a régen népszerű bázis újra várja majd a szabadidősport szerelmeseit.
Módosítják, részben korlátozzák is a parkolást a Munkácsy utcában
2024. ápr. 24.
A Technikum városrészben sem egyszerű a parkolás, viszont vannak, akik a problémát úgy oldják meg, hogy a járdára parkolnak. Az ott élők ezt elégelték meg, és kérték az önkormányzati képviselőjük segítségét.
Dunaújvárosi Estek – Petschnig Mária Zitával
2024. ápr. 23.
Beszélgessünk nyíltan az inflációról, a költségvetési politikáról, az államadósságról. A neves közgazdász lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának következő vendége szerdán – minden érdeklődőt szeretettel várnak! Flyer.
Megújulnak a parkolók a Liget közben
2024. ápr. 23.
A kivitelezés előtti utolsó szakmai egyeztetésen vett részt a Liget közben Szabó Zsolt alpolgármester, a körzet képviselője a napokban. Hamarosan meglévő parkolókat újítanak fel, illetve újakat is építenek.
Ismét segített a Dunaújváros kenyere
2024. ápr. 22.
Januártól március végéig összesen 8195 darab Dunaújváros kenyere fogyott a Széchenyi Pékség és az önkormányzat közös akciójában, amelyeknek árából 50 forint került egy jótékonysági alapba – ez 409 ezer 750 forintot jelent a Pentele Baráti Kör Egyesületnek.
Megnyílt a baptista Új Esély Központ
2024. ápr. 20.
Intézményátadó ünnepséget szerveztek a volt Bánki iskolában a közelmúltban. Mostantól az épület egyik földszinti szárnyában a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió nappali szociális központot üzemeltet. Szívvel segítenek.
90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!
2024. ápr. 20.
Bujáki Györgyné a 90. születésnapját ünnepelte – ez alkalomból igencsak jó hangulatban fogadta Barta Endre alpolgármestert, aki az önkormányzat ajándékai mellett a város nevében a jókívánságokat is tolmácsolta. Isten éltesse, Anna néni!