Labdarúgás: ezúttal döntetlen

spigott - 2021. július 15. 12:30

Elérte a célját a Dunaújváros PASE labdarúgóinak szerda esti felkészülési találkozója a Paks II. otthonában.

Főoldali és belső kép: DO-archív (Végh Zoltán)

Idegenben, a szintén NB III-as Paks II. együttesének otthonában folytatta felkészülési mérkőzései sorozatát a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata. Varga Balázs tanítványai nem is kezdték rosszul az összecsapást, s Szepessy Róbert góljával már az első félidőben megszerezték a vezetést, melyet a szünetig meg is őriztek. Ahogy a közelmúlt edzőmeccsein már megszokhattuk, fordulás után ismét sokat változtatott együttesén Varga Balázs vezetőedző, s bár a lehetőségek így is megvoltak, gólt csak a házigazdák értek el, így 1-1-es eredménnyel ért véget a találkozó, mely után a DPASE szakvezetője is értékelte a látottakat.

– Az első félidőben egy új játékrendszert próbáltunk meg alkalmazni, ami érzésem szerint kiválóan is működött, jól alkalmazkodtak a játékosok ehhez a szisztémához, amivel eredményesek is voltunk, mert vezettünk is az első negyvenöt perc után. A folytatásban újra a fiataljainknak és a próbajátékosoknak adtam lehetőséget, szóval szalmailag elérte a célját a találkozó, mert egy folyamatosan letámadó ellenféllel szemben tudtunk egy nagyon jót gyakorolni, illetve újra felmérhettük a játékosokat.

A rovat további hírei: Sport

Itthon javítana a Kohász

Itthon javítana a Kohász

2025. ápr. 04.

Nem vár könnyű feladat a DKKA női kézilabda csapatára, mely a Mosonmagyaróvár együttesét látja vendégül a bajnokság újabb fordulójában ma este hat órától.

Sporttörténeti versenyen szerepelt a DKSE tehetsége

Sporttörténeti versenyen szerepelt a DKSE tehetsége

2025. ápr. 03.

Két győztes és egy vesztes mérkőzéssel zárta a parajdi sóbányában megtartott viadalt Tombor Benedek, a DKSE ifjú birkózója.

Bronzért játszhat a DFVE

Bronzért játszhat a DFVE

2025. ápr. 03.

Már az első félidőben eldöntötte a bajnoki elődöntő sorsát az UVSE gárdája, mely hat góllal győzte le női vízilabdázóinkat a két gárda szerda esti összecsapásán.

DSTV: készülnek a kajak-kenusok

DSTV: készülnek a kajak-kenusok

2025. ápr. 02.

Javában készülnek a 2025-ös szezonra a DKSE kajak-kenusai is. A dunaújvárosi fiatalok az alapozás nagy részén már túl vannak, s a jó idő beköszöntével már a vízen is megkezdték az edzéseiket az elmúlt napokban. Arról, hogy milyen munkát végeztek el eddig, mi vár még rájuk és milyen szezonra számítanak, a szakosztály edzőit kérdeztük. Hangkép.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2025. ápr. 02.

Négy éremmel, több pontszerző helyezéssel zárták a korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE és fiókszakosztályainak birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

A döntőért küzd a DFVE

A döntőért küzd a DFVE

2025. ápr. 01.

Az UVSE csapatának egy, a DFVE női vízilabdázóinak két győzelemre lesz szükségük ahhoz, hogy bejussanak a bajnoki fináléba.

DSTV: már rúgják a bőrt

DSTV: már rúgják a bőrt

2025. ápr. 01.

Itt a tavasz, amely a hosszabb napsütéses órák száma és a kedvezőbb időjárás mellett azt is jelenti, hogy ismét pattog a labda a kispályás labdarúgó pályákon. Elstartolt a DLSZ nagymúltú Dunaújváros Kupája is – 32 csapat játszik a végső győzelemért. Hangkép.