Már a verseny előtt az aranyérem volt a cél
Jó felkészülés után, taktikus, érett versenyzéssel szerzett Európa-bajnoki címet Párizsban Kovács-Seres Hunor, a DKSE tehetséges úszója.
Mint arról beszámoltunk, szenzációs versenyzéssel szerzett aranyérmet 5000 méteren a párizsi nyíltvízi junior Európa-bajnokságon a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal versenyző és edzője, Szabó Gergő hétfőn délután értek haza a francia fővárosból, ám sok idejük nem volt a pihenésre sőt, kedden már a Fabó Éva Sportuszodában edzettek azért, hogy a lehető legjobb állapotban vágjanak neki a szerdán kezdődő Országos Serdülő Bajnokság küzdelmeinek.
Ugyan a debreceni viadalon is szép eredményeket remélünk Hunortól, ma délelőtti beszélgetésünk fő témája természetesen még a párizsi kontinensviadal volt, s mint azt a DKSE tehetsége elárulta, egyértelműen az éremszerzés reményében vágott neki az 5 kilométeres versenyszámnak:
– Megnéztük a korábbi versenyek eredményeit, s mivel amit két évvel ezelőtt Szegeden úsztam, azzal az idővel harmadik helyeket lehetett volna szerezni az Európa-bajnokságokon, így mindenképpen éremben gondolkodtam a verseny előtt, de nyilván az aranyat tekintettem a legfőbb célomnak. A válogatott Balatonalmádiban megtartott edzőtáborában a világbajnoki ezüstérmes Olasz Anna és a világbajnok Rasovszky Kristóf is segítette a felkészülésemet, sok edzővel, nagy csapattal, tizennyolc versenyzővel dolgoztunk, húztuk egymást előre, szóval nagyon jól sikerült az Európa-bajnoki felkészülés. A taktikánk az volt, hogy egyből elúszom a többiektől és én diktálom az iramot, s elmondhatom, hogy ez már az első öt méter után sikerült is. Az első körben éreztem, hogy ott vannak a nyomomban még páran, láttam őket levegővételnél, illetve egy-két kezet éreztem a lábamnál is, de aztán sikerült elúsznom tőlük. Az első kör után is tartottam az iramot, a többiek lemaradtak, s bár az utolsó kétszáz méter már nagyon "csípett", nehezebbek lettek a karjaim, a lábaim is elkezdtek savasodni, de onnan már bevitt a lélek, az akarat, hogy ezt igenis meg kell nyerni, s szerencsére sikerült is.
Szabó Gergő és Kovács-Seres Hunor! (Kép: DKSE Facebook)
Hunor elárulta azt is, nem gondolta volna, hogy ilyen előnnyel nyeri meg a szám küzdelmeit, de természetesen rendkívül boldog, hogy ez így sikerült. Jövőre már hét és fél kilométeren indulhat az ifjúságiak mezőnyében a világ- és Európa-bajnokságon, s ott is szeretne dobogóra állni. Emellett persze a medencés úszást sem hanyagolja el, a neki kedvező hosszabb számokban, 400 és 1500 gyorson is szeretne dobogóra állni a nemzetközi mezőnyben.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: megmérették magukat a fiatalok is
2025. aug. 26.
Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.
Tehetséges kapust igazolt a DAB
2025. aug. 26.
A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.
Könnyed továbbjutás a kupában
2025. aug. 26.
Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.
Elégedett kapitányok a világbajnokság után
2025. aug. 25.
Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.
Fiatal csatárok az Acélbikáknál
2025. aug. 25.
Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.
Itthon maradt a Kohász Kupa
2025. aug. 25.
A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
Ünnepi foci a DLSZ Arénában
2025. aug. 24.
A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.