Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Remek élményekkel gazdagodtak! (Galériával!)

Sport
autóverseny
szlalom
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. júl. 04., 12:43

A tavalyinál is nagyobb mezőnnyel, komoly érdeklődés mellett rendezték meg a II. Duna Szerszám Kupa elnevezésű autós szlalomversenyt a Vasmű téren, szombaton (Galériával!)

Ahogy tavaly októberben, úgy idén is rangos autóversenynek adott otthont a Vasmű tér, ugyanis újra itt rendezte meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a Magyar Szlalom Bajnokság küzdelmeinek harmadik fordulóját. A II. Duna Szerszám Kupára az ország minden részéről érkeztek versenyzők, hogy kipróbálják magukat az idén is rendkívül technikásra épített pályán, s mint azt Hegedűs Csaba, a rendezőbizottság vezetője érdeklődésünkre elárulta, nagy örömmel tértek vissza Dunaújvárosba.

– Hosszú életutat járt be ez az esemény, de remélhetőleg nem ez a befejező szakasz. Tavaly kerestük meg Dunaújváros vezetését sportszakmai szempontból, hogy a régi helyi autósport-életre való tekintettel, illetve a magyar szlalom bajnokság vérfrissítése okaként működjünk együtt, s legyen itt egy autós szlalom bajnokság. Szerencsére a város vezetése és a Duna Szerszám Kft. is a történet mellé állt, s az ötletgazda Nyúl Ferenccel együtt dolgozva tavaly októberében rendeztük meg az első viadalt itt Dunaújvárosban. Örömmel tértünk vissza, ez a verseny a magyar szlalom bajnokság harmadik futama, mely a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség egyik szakágának betétfutama, s mivel bajnoki rendszerben működik az esemény, pontgyűjtés a lényeg, a helyi versenyek értékelése mellett. A szlalom bajnokság futamait többnyire épített pályán rendezzük meg, de minden évben van egy-két verseny, amikor kivonulunk az épített pályáról, így a nézők is közelebb kerülhetnek az eseményhez és testközelből láthatják a depóban és a pálya szélén is az autókat, ami jó szórakozást jelent a versenyzőknek és nézőknek egyaránt. A tavalyi verseny tapasztalatait felhasználva döntöttük el, hogy kell-e valamin változtatni, de igazából nagyon beletaláltunk az előző versenybe, a depó egy jó adottságokkal rendelkező vásártér, van aszfaltos közlekedőútja, szerelőrész, a büfé jól elfér, s a versenyirodát is kulturáltan be tudtuk rendezni. A város vezetésével és a rendőrséggel együttműködve oldottuk meg a Papírgyári úton való áthajtást, s ahogy tavaly, úgy ezúttal sem volt ebben fennakadás. A viadal népszerűségére jellemző, hogy tavaly 69 versenyzőnk volt, most 82-en neveztek a megméretésre, melynek elején egy edzőkör, majd három mért futam várt a résztvevőkre. A mért futamok közül a legrosszabb eredményt töröltük, a másik kettőt összeadtuk, s ezek adták ki a végeredményt.

A kora reggeli gyalogos bejárást, a megnyitót, majd a gépátvételt követően vághattak neki a versenyzők a pályának, melyen ezúttal is rendkívül színes mezőny mérette meg magát a különböző kategóriákban. Fiatalok, idősek egyaránt rajhoz álltak a viadalon, melyen széria autókat, speciálisan a szlalomra kialakított gépcsodákat, de még formula autót is megcsodálhattak az érdeklődők, akik a versenyzőkhöz hasonlóan elégedetten térhettek haza a futam végén.

Szép élményekkel gazdagodott Motyovszki Mátyás, az önkormányzat Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke is, aki szerint egy minden szempontból kiváló viadalt sikerült megrendezni Dunaújvárosban.

– Nagyon örülök, hogy másodszor is megrendezték ezt a versenyt Dunaújvárosba. Nosztalgikus volt a hangulatom, gyermekkoromban én magam és sok-sok ember is kint volt itt, mert a Vasmű téren már akkor is nemzetközi gokartversenyek voltak, s azóta is rengeteg technikai sporteseménynek adott otthont Dunaújváros. Örülök, hogy a tavalyi év után idén is itt rendezték meg a bajnokság egyik futamát, s bízom abban, hogy ez egy hagyomány lesz, s évről-évre, akár egyre bővülő versenyszámokkal rendezik majd meg itt a viadalt. Az önkormányzat, a DVG Zrt. és a szervezők is sokat dolgoztak azért, hogy létrejöjjön a II. Duna Szerszám Kupa, melyen a tavalyinál is nagyobb mezőny látogatott el Dunaújvárosba. Ebben talán benne van az is, hogy a COVID után egy kis szabadulási vágy is előjött az emberekben, de legfőképp azt jelzi a létszám növekedése, hogy a tavalyi verseny nagy sikert hozott, örömmel jöttek Dunaújvárosba a szakág szerelmesei, s nagy örömmel is távoztak, mert tényleg egy remekül szervezett, kiváló hangulatú versenyt sikerült megrendezni a Vasmű téren.

Elégedetten értékelte a rendezvényt Makai Gábor, a viadal névadó főtámogatója is.

– A tavalyi verseny is remekül sikerült, így idén is örömmel álltam a rendezvény mellé. Nagyon szép a hagyományteremtő szándék, főleg úgy, hogy városunkban igen komoly hagyományai vannak a technikai sportoknak. Mindig jó látni azt, ha értéket tudunk hozni a városba, legyen az bármilyen rendezvény, ami jó érzéssel tölti el a város és a régió lakóit.

2. Galéria
autóverseny
szlalom
bajnokság

facebook megosztás

Dunaújvárosban, A Vasmű téren rendezték meg a Magyar Szlalom Bajnokság harmadik fordulójának küzdelmeit szombaton. A végig remek hangulatú viadalon több mint nyolcvanan bizonyíthatták tudásukat a rendkívül technikás pályán.

Fotók: Végh Zoltán

Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
Magyar Szlalom Bajnokság III. forduló - Dunaújváros - fotó:
doszerk - 2021. júl. 04.

A rovat további hírei: Sport

Meccs a sírból

Meccs a sírból

2024. dec. 21.

Háromgólos hátrányból fordítva, egy utolsó másodperces találattal aratott 4-3-as győzelmet a címvédő Brassó ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este.

Nemzetek Csatája a sportcsarnokban

Nemzetek Csatája a sportcsarnokban

2024. dec. 20.

Tizenöt mérkőzés vár a küzdősportok szerelmeseire a Nemzetek Csatája elnevezésű gálán a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este hat órától.

Együtt ünnepelték a sportsikereket (galériával)

Együtt ünnepelték a sportsikereket (galériával)

2024. dec. 20.

A 2024-es esztendőben kiemelkedően teljesítő dunaújvárosi sportolókat köszöntötte városunk vezetése a Városháza "C" szárnya dísztermében csütörtökön délután. Volt kit, volt mit ünnepelni!

A címvédőt fogadják a Bikák

A címvédőt fogadják a Bikák

2024. dec. 20.

Az idén egyszer már legyőzött Brassó lesz a Dunaújvárosi Acélbikák csapatának vendége az Erste Liga újabb fordulójában ma este fél héttől.

Gól nélkül nehéz

Gól nélkül nehéz

2024. dec. 19.

Hiába küzdött nagyot, nem sikerült betalálnia, így kétgólos vereséggel tért haza a Ferencváros otthonából a DAB jégkorong csapata az Erste Liga szerda esti fordulójában.

Bravúrközelben a DKSE

Bravúrközelben a DKSE

2024. dec. 19.

Fordulatos csatában szenvedett 3-1-es vereséget a TFSE elleni évzáró bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.

Búcsú a kupától

Búcsú a kupától

2024. dec. 19.

Mindkét kapu előtt túl sokat hibázott a DKKA női kézilabda csapata a Budaörs elleni kupameccsen, így a hazaiak kétgólos sikerrel jutottak tovább a sorozat következő fordulójába.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő