Rendeld házhoz a bevásárlást! Pár kattintás, és már szállítjuk is!
Ezekben az időkben, amikor az idő kifejezetten nagy kincs, igazán nagy segítség egy bevásárló szolgáltatás. A KosárbaTettem.hu oldal minden korosztály számára segítség. (X)
Családi vállalkozásként működnek, közel egy éve kezdték meg a működést Fejér megyében – meséli Balló Zsolt és Balló Tamara, a KosárbaTettem.hu két barátságos, kedves és lelkes, fiatal tulajdonosa. Az üzleti koncepciót arra a felismerésre alapozták, hogy sokak számára egyszerűbb és könnyebb, ha valaki elvégzi helyettük a bevásárlást. A kedvező visszajelzések nyomán döntöttek úgy, több vidéki település után Dunaújvárosban is elérhetővé teszik szolgáltatásukat. Mint kérdésünkre hangsúlyozták, a kezdetektől a lehető legmagasabb minőséget és precizitást tudják nyújtani – erről vallanak az alábbi beszélgetésben is!
– Kik veszik igénybe a szolgáltatást?
– Meglepő módon nemcsak az idősek számára különösen nagy segítség a bevásárlás házhozszállítása, hanem a kisgyermekes családok is örömmel veszik, hogy nem kell a nagy melegben a kicsikkel boltba menni. Valaki azt mondta, hogy az az idő, ami a bevásárlással elmegy, a családtól fosztja meg őt, így pedig többet tud a gyerekekkel lenni, amíg mi bevásárolunk a család számára.
– Milyen termékek szerezhetőek be az oldalról?
– Jelenleg közel 5000 féle terméket lehet nálunk kosárba tenni, amelyek mindig frissek. Ilyenek a Pékáru, Tejtermék Zöldség-gyümölcs, Tartós élelmiszer, Húskészítmény, Reform konyha (Paleo, gluténmentes, tej- és tojásmentes, laktózmentes), Hús és hal, Fagyasztott élelmiszer, Ital, tea, kávé, Édesség, Baba- és gyerek, Patika, Szépségápolás, Vegyi- és papíráru, Ünnep/nyár, Kert, grill, bogrács, BBQ, Állateledel. Igyekszünk folyamatosan bővíteni a palettát, és persze lehetőséget adunk egy "próbára" is: az első kiszállítás – bármilyen összegű rendelés esetén – a regisztrációtól számított 30 napon belül ingyenes. Ugyancsak ingyenes a házhozszállítás a 20 ezer forint feletti vásárlás esetén, alatta egységesen 990 Ft. Ráadásul regisztráció nélküli vásárlásra is van lehetőség.
– Honnan szerzitek be a termékeket?
– Elsősorban magyar árukat forgalmazunk, például a zöldségeket kistermelőktől vásároljuk, továbbá egyre több Fejér megyéből származó termelő portékái is megtalálhatók a polcainkon. Figyelünk a környezettudatos csomagolásra is – aki kéri, 150 forintért annyi papír szatyorba fogjuk bepakolni a termékeket, amennyibe szükséges!
Figyelem, fontos: a szolgáltatásról további információt, valamint igény szerint segítséget a 30/286-6589-es számon, a KosárbaTettem.hu facebook felületén, az info@kosarbatettem.hu e-mail címen, vagy a kosarbatettem.hu weboldalon a "gyakran ismételt kérdések" menüpont alatt biztosítanak!
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnap a család körében
2024. dec. 29.
Újabb 90 éves polgárral bővült a szépkorúak köre városunkban. Tóth Józsefné Lídia néni hatalmas családja körében ünnepelte kerek születésnapját. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában.
Dunaújváros sportjáért elhivatottak
2024. dec. 28.
Dunaújváros közgyűlése minden évben különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Ezúttal a sportszcéna kitüntetettjeit vesszük sorra!
DSTV: sokszoros véradókat köszöntöttek
2024. dec. 28.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a sokszoros véradókat köszöntötte a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Az eseménynek a Mondbach-kúria adott otthont a közelmúltban – méltó helyszínként szolgálva az ünnepi programot. Hangkép.
Idén se petárdázz, vegyél inkább kutyatápot!
2024. dec. 27.
A petárdázós szilveszteri program megosztja a társadalmat, ha viszont a kutyáknak is lehetne beleszólásuk, biztosan nem lenne durrogtatás december utolsó pillanataiban. Dunaújvárosban hivatalosan nem is lesz.
"Ég már a hit, a remény, az öröm és a szeretet lángja is"
2024. dec. 24.
Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntőjét olvashatják és hallhatják az alábbiakban – boldog, szép, áldott karácsonyt, Dunaújváros!
Idén is mindenkié a karácsony
2024. dec. 24.
Több mint négymillió forintos mérleggel zárta le A Karácsony Mindenkié! elnevezésű jótékony közösségi kezdeményezését a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Szent Pantaleon Kórházban hétfőn délelőtt.
A szeretet ünnepe mindenkié (galériával)
2024. dec. 23.
Kedves mosolyok, örömteli hangulat és szeretetteljes közeg – advent negyedik hétvégéje is meghitten telt a Városháza téren. Az Adventi Forgatag szombaton és vasárnap is tárt karokkal várta a lakosságot, mind a négy gyertya ragyog már. A szeretet gyertyáját vasárnap Pintér Tamás polgármester Baltási Nándor római katolikus plébánossal gyújtotta meg, ezzel végérvényesen is elérkezve a karácsony ünnepéhez.