Tizenöt-húsz százalékkal jobb a csapat, mint egy éve

doszerk - 2021. július 13. 12:25

Bíró Attila bízik játékosaiban, az olimpiai játékok előtti utolsó sajtónyilvános edzésen is elmondta, sokat fejlődött a társaság, amely egyértelműen az éremszerzésért utazik Japánba.

Sajtónyilvános edzéssel búcsúzott el a pénteken japán edzőtáborba utazó női válogatottunk hétfőn a médiától, ezen keresztül egyúttal szurkolóitól. Néhány nap pihenőt adott játékosainak Bíró Attila szövetségi kapitány, aki szerint jelentősen fejlődött a gárda az elmúlt egy évben. "Nagy szükségünk volt erre, de nemcsak a játékosoknak, hanem a szakmai stábnak is, hiszen kilenc hete dolgozunk együtt, ami irdatlan munkát foglal magába" - fogalmazott a szakember a Margitszigeten, majd hozzátette, a következő három napban még olyan elemeket gyakorolnak, amelyeket korábban soha, annak érdekében, hogy meg tudják lepni az ellenfeleket az ötkarikás viadalon.

"Ezt követően jön a szokásos gyorsítás, az edzések rövidebbek, pörgősebbek lesznek, szerdára nagyjából ennek már látni is fogjuk az eredményét" - tette hozzá a szakvezető, aki a vélhetően elképesztően szigorú szabályokkal kapcsolatban megjegyezte, a szervezőktől „nem sok jóra számítanak", azonban a csapat az elmúlt több mint egy évben több tornán és edzőtáborozás alkalmával élt, dolgozott buborékban, karanténban, így ehhez már hozzá szokott.

Képek forrása: MVLSZ (Kovács Anikó felvételei)

Bíró Attila kifejtette, az, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották az olimpiát, nagyon jót tett a csapatnak: "Azt gondolom, tizenöt-húsz százalékkal jobb lett a csapat, mint egy éve, azóta az amerikaiakon kívül gyakorlatilag mindenkit meg tudtunk verni" - emelte ki a tréner, aki leszögezte, az ellenfelekre nemcsak a világklasszis Keszthelyi Rita jelenti a veszélyt, hanem például Magyari Alda, Rybanska Natasa és Vályi Vanda is rengeteget lépett előre, ez pedig az egész válogatottra kihat.
 
A magyar női válogatott olimpiai kerete

Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Illés Anna (FTC), Keszthelyi-Nagy Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (FTC)

A női vízilabda válogatott programja

Július 26., 8.30: Orosz csapat - Magyarország
Július 28., 12.50: Magyarország - Egyesült Államok
Július 30., 11.20: Japán - Magyarország
Augusztus 1., 7.00: Magyarország - Kína
Augusztus 3.: negyeddöntők
Augusztus 5.: elődöntők, az 5-8. helyért
Augusztus 7.: helyosztók
Az időpontok magyar idő szerint értendők.

A rovat további hírei: Sport

Visszatérnének a győzelem útjára

Visszatérnének a győzelem útjára

2025. aug. 27.

A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

2025. aug. 26.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.

Tehetséges kapust igazolt a DAB

Tehetséges kapust igazolt a DAB

2025. aug. 26.

A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Itthon maradt a Kohász Kupa

Itthon maradt a Kohász Kupa

2025. aug. 25.

A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.