Meghatottan, de óriási örömmel tekintettek vissza az oroszok elleni szenzációs győzelemre a magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjai.
Mint arról beszámoltunk, a női szakág első olimpiai érmét szerezte Tokióban a magyar női vízilabda válogatott, mely 11-9-re legyőzte az Orosz Olimpiai Csapatot. Az összecsapás után természetesen óriási volt az öröm a négy dunaújvárosi játékossal, Garda Krisztinával, Gurisatti Grétával, Magyari Aldával és Szilágyi Dorottyával felálló együttesnél, melynek tagjai a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján értékelték a történelmi eredményt.
Bíró Attila, szövetségi kapitány: – A meccs előtt azt mondtam a lányoknak, nehogy már ez az orosz válogatott azt higgye, övék lehet ismét a bronz, az öt évvel ezelőtti után megint. Mi másfél éve csak erre készültünk, hogy meglegyen az érem. Az, hogy nem ezüst vagy arany, nem érdekes, abszolút elégedettek lehetünk az itteni teljesítményünkkel. A lányok ma jól végezték a dolgukat, volt bennük tartás, talán a cserék és a forgatás is jó volt, ült minden a végére.
Garda Krisztina: – Abszolút ilyen küzdelemre számítottunk, hiszen mégiscsak egy bronzmeccsről van szó, mindkét csapat nagyon akarta az érmet. Nem találok igazából szavakat, nagyon nehéz volt és nagyon büszke vagyok a lányokra. Sokgólos előnyünkről visszajöttek az oroszok, vezettek is, de nem törtünk meg, mentünk tovább. És hát a végén nyertünk... Tényleg éremért jöttünk, és nagyon boldog vagyok, hogy ezt sikerült megszerezni.
Gurisatti Gréta: – Ez az olimpia olyan volt, hogy kétnaponta vagy nagyon örültünk, vagy szomorkásak voltunk. Aki ma ezt a meccset végignézte, azt gondolom, büszke magyar lehet otthon. A harmadik negyedben, amikor feljött az orosz csapat, lehetett volna egy mentális fordulópont, de nem lett. Belül jól le tudtuk reagálni ezt a helyzetet, a saját dolgunkkal foglalkoztunk. Örülök, hogy ekkora tartás van ebben a csapatban évek óta. Megkoronázta a két hetünket ez a meccs, örülünk, hogy a hullámvasút tetején szállunk ki!
Magyari Alda: – Nagyon csalódott voltam az előző meccs miatt, mert nem a spanyolok vertek el minket, hanem mi magunkat. Ezen a meccsen viszont egy pillanatra sem hagytuk azt, hogy az orosz csapat elhiggye, az övé lehet a bronzérem. Megbeszéltük a lányokkal, hogy többen átélték már a bronzmeccs kudarcát, de ezt most elfelejtik, és úgy állnak ide, hogy most igenis megcsinálják. A fiataloknak pedig el lett mondva, ha nem is magunkért, de értük csináljuk meg és szerezzük meg az érmet. Nagyon megérdemlik, hogy így búcsúzzanak el azok, akiknek talán ez volt az utolsó meccse a válogatottban.
Képek forrása: MVLSZ/Derencsényi István
Szilágyi Dorottya: – Nagyon sok év melója ez. Működött amúgy az adrenalin, szóval nem emlékszem annyira a meccsre, de igazából egy pillanatra sem éreztem azt, hogy gödörben vagyunk. Végig bennünk volt a hit, biztos voltam bennem, hogy vagy így vagy úgy, de nyerünk. Ha 5 méteresekkel, akkor azzal, ha az elején elmegyünk, akkor úgy, ha a végén kell gólt szerezni, akkor úgy. Hogy most kire gondolok? Arra a 12 lányra tudok csak gondolni, aki ezt a bronzérmet velem kiküzdötte.
