Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Biztos siker a Békéscsaba ellen

Sport
kézilabda
DKKA
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2021. aug. 26., 18:40

Tízgólos, 40-30-as győzelmet aratott a Békéscsaba elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Kép: DO-archív

Kisvárdán folytatta edzőmérkőzései sorozatát a DKKA felnőtt csapata, mely az idén NBI/B-s Békéscsaba ellen lépett pályára. Vágó Attila tanítványai jól kezdték az összecsapást, már bő tíz perc elteltével négy-öt góllal vezettek, s mivel a félidő derekától is pontosabban, jobban játszottak ellenfelüknél, a szünetre már nyolcgólos, 23-15-ös előnynek örülhettek. A térfélcserét követően is megmaradt a mieink fölénye, s ugyan a védekezés azért hagyott némi kivánnivalót valót maga után, a mieink végül sima, 40-30-as győzelmet arattak a mindkét gárda számára hasznos összecsapáson, mely után az elégedettségre és egy kicsit a bosszankodásra is volt oka Vágó Attilának:

– Nagyon jó sebességben játszottunk végig, erős iramot diktáltunk, a 40 lőtt gól magáért beszél. Voltak nagyon jó egyéni teljesítmények, viszont egy kicsit hiányérzetem van azért a kapott gólok száma miatt, e téren még javulnunk kell. Ez a Békéscsaba a véleményem szerint erősebb, mint a tavalyi NB I-es csapat, ez már a korábbi edzőmeccseken is látszott, a Kisvárdától kétszer is csak egy góllal kaptak ki, csakúgy, mint a fehérváriaktól. Ennek fényében ez a tízgólos siker kecsegtető. Most kicsit fújunk, majd holnap délelőtt tíz órától a Kisvárda ellen lépünk pályára.

A rovat további hírei: Sport

Vereség az évzárón

Vereség az évzárón

2023. dec. 22.

Nem tudta feltörni a listavezető TFSE védelmét a Dunaújváros Futsal együttese a két gárda csütörtök esti bajnokiján.

Az éllovashoz látogatnak az Acélbikák

Az éllovashoz látogatnak az Acélbikák

2023. dec. 22.

Nehéz hatvan perc vár a DAB jégkorongozóira a Ferencváros otthonában az Erste Liga újabb fordulójában ma este fél héttől.

Túl az első keretszűkítésen

Túl az első keretszűkítésen

2023. dec. 21.

Nehéz szívvel, de öt játékostól – meglehet, ideiglenesen – elköszönt a két kapitány a női vízilabda válogatottnál.

DSTV: évet zárt a DKSE

DSTV: évet zárt a DKSE

2023. dec. 21.

Elbúcsúzott a 2023-as esztendőtől a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület, amely az egyetem aulájában tartotta szokásos évzáró ünnepségét. Hangkép.

Nem kegyelmezett az Újpestnek a DAB

Nem kegyelmezett az Újpestnek a DAB

2023. dec. 21.

Szalma Zsolt mesterhármasával, fegyelmezett, jó játékkal arattak 6-0-s sikert az Acélbikák jégkorongozói az UTE elleni hazai összecsapáson szerdán este.

Szép siker a címvédő otthonában

Szép siker a címvédő otthonában

2023. dec. 20.

Kilenc gólt szerezve aratott győzelmet a MAC Ikonok elleni Andersen Liga találkozón a DAB-ASP jégkorong csapata kedden este.

DSTV: jótékonysági verseny a Szögletben

DSTV: jótékonysági verseny a Szögletben

2023. dec. 20.

Jótékonyság, megemlékezés, és egy jó hangulatú közösségi élmény – mindez egy dartsverseny keretében. Az év utolsó páros versenyét rendezték meg a Szöglet Sport Bárban, az említett apropókból. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő