Biztos siker a Békéscsaba ellen
Tízgólos, 40-30-as győzelmet aratott a Békéscsaba elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.
Kép: DO-archív
Kisvárdán folytatta edzőmérkőzései sorozatát a DKKA felnőtt csapata, mely az idén NBI/B-s Békéscsaba ellen lépett pályára. Vágó Attila tanítványai jól kezdték az összecsapást, már bő tíz perc elteltével négy-öt góllal vezettek, s mivel a félidő derekától is pontosabban, jobban játszottak ellenfelüknél, a szünetre már nyolcgólos, 23-15-ös előnynek örülhettek. A térfélcserét követően is megmaradt a mieink fölénye, s ugyan a védekezés azért hagyott némi kivánnivalót valót maga után, a mieink végül sima, 40-30-as győzelmet arattak a mindkét gárda számára hasznos összecsapáson, mely után az elégedettségre és egy kicsit a bosszankodásra is volt oka Vágó Attilának:
– Nagyon jó sebességben játszottunk végig, erős iramot diktáltunk, a 40 lőtt gól magáért beszél. Voltak nagyon jó egyéni teljesítmények, viszont egy kicsit hiányérzetem van azért a kapott gólok száma miatt, e téren még javulnunk kell. Ez a Békéscsaba a véleményem szerint erősebb, mint a tavalyi NB I-es csapat, ez már a korábbi edzőmeccseken is látszott, a Kisvárdától kétszer is csak egy góllal kaptak ki, csakúgy, mint a fehérváriaktól. Ennek fényében ez a tízgólos siker kecsegtető. Most kicsit fújunk, majd holnap délelőtt tíz órától a Kisvárda ellen lépünk pályára.
A rovat további hírei: Sport
Hozták a kötelezőt vízilabdázóink
2025. okt. 23.
Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Újabb dupla siker
2025. okt. 22.
A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.
Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit
2025. okt. 22.
A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.
Három döntős hely Jakartában
2025. okt. 21.
Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.
DSTV: vár a ring
2025. okt. 21.
Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.
Biztos VRCK-siker a nyitányon
2025. okt. 21.
Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.
Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában
2025. okt. 20.
A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.








