Augusztus 1-jén emlékeztünk meg a magyar forint bevezetésének 75. évfordulójáról. Hogy melyek is a legfontosabb és legérdekesebb tudnivalók ezzel kapcsolatban, arról Kronászt Margit történész-muzeológus számolt be. (Hangkép)
DSTV: a forint bevezetése
A rovat további hírei: Kultúra
Hétméteres dobszóló
Újabb jótékonysági koncertre került sor a Sándor Frigyes Zeneiskolában. Ezúttal a dobterem hangszigeteléséhez járulhattak hozzá a látogatók, akikhez a DKKA felnőtt csapata csatlakozott.
140 éve született Pentelei-Molnár János
A dunapentelei festőművész, Pentelei Molnár János születésének évfordulójáról emlékeztek meg ma délután.
Láng, gyöngy, anya…
Szabadkán vagyunk. A Kertváros csendes utcájának utolsó házába idegen tér be. Később ezt írja: „Mindenfelé szőlők és gyümölcsösök látszanak, melyek közül csak itt-ott meredeznek elő többnyire vakolatlan falaikkal az új házak. A csend és a nyugalom féltve őrzött szigete ez. … A gyermekkori emlékek gyűjteménye a ház egyszerű falai között ma is frissen megtalálható.
A közönségre hangolva
A Bartók színház Szolgálat évadának utolsó színháztermi produkciója is bemutatkozott a közönség előtt. A Lúzer Rádió, Budapest! a tavalyi Valahol Európában sikereire pályázik, a premier után bátran mondhatjuk, hogy nem érdemtelenül.
"Nagyon adta magát ez a város"
Csöndben és elgondolkozva ültek a nézők, miután felkapcsolták a lámpákat a Genezis című film bemutatója után a moziban.
Közönségsiker a küszöbön!
Böszörményi Gyula nagysikerű ifjúsági regénysorozatából a dunaújvárosi Bartók színházban készült el először a színpadi változat, így elsőként láthatjuk megelevenedni a Kukec család történetét.
Emlékek tárházából…
Az 1952-es május elseje Újvárosban szinte előrehozott gyermeknap volt: akkor nyílt meg a Vidám Park. Azonnal népszerű lett.

