Augusztus 1-jén emlékeztünk meg a magyar forint bevezetésének 75. évfordulójáról. Hogy melyek is a legfontosabb és legérdekesebb tudnivalók ezzel kapcsolatban, arról Kronászt Margit történész-muzeológus számolt be. (Hangkép)
DSTV: a forint bevezetése
A rovat további hírei: Kultúra
Akit éjszakánként elüt az autó
A fiatalasszony keze remeg. A babakocsi rázkódik tőle, s benne a pici baba is. Nem tudok szabadulni az élménytől. Tegnap volt. Csöndes délután, az utca szinte néptelen, megyek a dolgaim után, leszegett fejjel. Ekkor éles kiáltást hallok, meglátom a zebra közepén a babakocsis asszonyt, odébb meg egy nagy gázzal elvágtató sportkocsit. Mi történt?
Mátyás király-emlékév
2018-ban Mátyás király uralkodóvá választásának 560., valamint születésének 575. évfordulójára emlékezünk. Emlékév keretében a legendás uralkodó életéről szóló vándorkiállításokkal, előadásokkal, hagyományőrző programokkal készülnek a szervezők.
Éjjel-nappal kultúra
Kiállítás, kézműves foglalkozás, meseelőadás és táncház is várta az érdeklődőket a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű eseményen, hétvégén a Munkásművelődési Központban.
Hatalmas siker volt Az üvegcipő a Bartókban
Molnár Ferenc klasszikusa, az Üvegcipő egy szerelmi négyszög szereplőinek életét bontja ki tragikusan, szellemesen és viccesen. A premier hatalmas sikert hozott telt ház előtt péntek este a Bartók Kamaraszínházban.
Benyújtották a világörökségi pályázatot
A Római Birodalom egykori határainak, a dunai limes világörökségi helyszínné nyilvánítására Magyarország - Szlovákiával, Ausztriával és Németországgal közösen - benyújtotta a nevezését az UNESCÓ-hoz, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez - jelentette be a pénteki budapesti sajtótájékoztatón Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára.
Alakul a koncertlista
Újabb fellépők neveit villantották fel a Rockmaraton szervezői. Februárban még két adag név jön és teljes lesz a nyári fesztivál koncertprogramja.
Kire illik az üvegcipő?
Molnár Ferenc klasszikusa, az Üvegcipő egy szerelmi négyszög szereplőinek életét bontja ki tragikusan, szellemesen és viccesen. A Bartók színház jóvoltából péntektől mi is beleshetünk a múlt század eleji Budapest kispolgárainak életébe.

