Akit éjszakánként elüt az autó

2018. február 4. (vasárnap) 14:12 - Várkonyi Balázs

A fiatalasszony keze remeg. A babakocsi rázkódik tőle, s benne a pici baba is. Nem tudok szabadulni az élménytől. Tegnap volt. Csöndes délután, az utca szinte néptelen, megyek a dolgaim után, leszegett fejjel. Ekkor éles kiáltást hallok, meglátom a zebra közepén a babakocsis asszonyt, odébb meg egy nagy gázzal elvágtató sportkocsit. Mi történt?

Egy autó kis híján elgázolt egy anyát s aprócska gyermekét. Nem állt meg, így hát elnézést sem kért, bár van-e értelme egyáltalán ilyenkor a szabadkozásnak? Nincs. Úgy vágtatott át a védett szakaszon, mintha nem lett volna ott senki. Hogy nem történt tragédia, az anyán múlott, aki még idejében visszarántotta a babakocsit. Az autós könnyű szívvel tovasuhant. Azon a zebrán egy másik autós két éve gyermekkori barátom húszéves lánykájának vette el életét. Nem tudok hát szabadulni a szívszorító jelenettől. Nem is akarok.

Emlék jön föl. Két autó áll az esztergomi Mária Valéria híd alatt. Puccos az egyik, a hátsó szélvédőn felirat: „Nyomjad neki, várják a vesédet.” Nehéz ennél cinikusabb, lélektelenebb szöveget az autó hátuljára álmodni: „… várják a vesédet”. Ettől az autótól nem messze egy másik kocsi áll, szintén felirattal: „Bejött nekem az élet, megengedhetem, hogy ilyennel járok. Kicsit piros, kicsit öreg, de az enyém.” Két autó, egymáshoz közel. Két autós, gondolkodásban egymástól nagyon távol…

Fotó: MTI

Másik, nem oly régi esetet idéz föl az agyam. Úton vagyunk, én utasként, kolléganőm a sofőr. Három hómaró araszol egy sorban, nyomukban a feltorlódott kocsisor. A havon bizonytalanul szánkázik autónk keskeny abroncsa. Lassan halad az idő, eljutsz-e időben a célhoz, csak reméled. A kolléganő fáradhatatlanul szlalomozik, láthatóan jó kezekben az autó. A kilométerek lassan azért fogynak, a hómarók is kiállnak, végül nem a jeges út győzött, hanem az igyekvők. Néhányuknak mégsem volt szerencséje: mentésre várnak, autójuk az árokban, összetörve. Megállunk, szerb fiatalok pördültek le az útról, kell a magyar szó a segélykéréshez.

Telefon, igen, nyugtat meg a diszpécser, már úton van a segítség. Szerb tudásunk híján a nekikeseredett társaságot angol-német-orosz keveréknyelven vigasztaljuk, ők se nyelvzsenik, de azért megértik a legfontosabbakat, s mire a hatóságiak, a mentő, majd az autós segítő is megérkezik, már szinte megkönnyebbülten nézelődnek. Pedig tudják, közel voltak a tragédiához. A fiatalokat a sorsuk óvta, szerencsére kisebb sérülésekkel megúszták. De ez legyen a legnagyobb veszteség! Búcsúzáskor megöleltek minket. Pedig csak jó szót kaptak.

S hogy mi az igazán személyes, amit ezek az élmények előhoznak? Egy mondat. Fiam, régen, hatévesen, sírva: „Apa… miért van az, hogy engem minden éjszaka elüt az autó?” Akkor jöttem rá, hogy amiről ő soha senki előtt nem beszélt, s ha bárki szóba hozta, nem hallotta meg – minden éjszaka újraéli: azt, amitől háromévesen hetekig az intenzívre kényszerült.

Hát ezért sem szabadulhatok a képtől, ahogy a fiatalasszony remeg, s vele a kocsiban a pici gyereke…

A rovat további hírei: Napraszóló

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.

Nyár, orkán, jóvátétel…

Nyár, orkán, jóvátétel…

2018. augusztus 25. (szombat)

Alattomosan közelített a vihar. Csak az utolsó pillanatban észlelték, úgy csapott le, váratlanul, hogy megrémülni se volt idejük. Az erdő felől tört a tanyára. Vitt mindent, ami az útjában állt: földre fektette a már amúgy is megroggyant villanykarót, elsodorta a támoszlopot, fölborította a szénabálát, aztán módszeresen szét is szedte.

Bandika a sámlin

Bandika a sámlin

2018. augusztus 19. (vasárnap)

Északi szélesség 47 fok 30 perc 40 másodperc, keleti hosszúság 19 fok 5 perc 15 másodperc: semmi rébusz, ezek egy amúgy jelentéktelen pesti hely földrajzi koordinátái. Aki rákeres a térképen, a Városliget egy csupasz dombját leli. Földhalomként valóban jelentéktelen. És mégsem.

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

2018. augusztus 18. (szombat)

1983. augusztus 18-a: mérföldkő zene- és színháztörténetünkben. Harmincöt éve azon a napon a budapesti városligetben, a Királydombon lezajlott az első magyar történelmi tárgyú rockopera, az István a király ősbemutatója. Szörényi Levente és Bródy János műve fergeteges sikert aratott.

A féllábú óriás

A féllábú óriás

2018. augusztus 12. (vasárnap)

Azon a napon, amikor a skóciai Glasgowban az úszók kontinensviadala kezdődött, „csöndes” hazai évfordulóra emlékezhettünk: 1929. augusztus 3-án egy húszéves fiatalember négyszáz gyorson országos csúccsal nyerte a hazai bajnokságot. Mondhatnánk, a sikeres eb-k árnyékában ez nem volt nagy ügy. Nana!