"Egyre többeket érintő, egyre súlyosabb probléma"
Újságírói ambíciókat is dédelgető, a tájékoztatás fontosságára is fókuszáló szerzőként írta meg a Tejútvesztő című, elsősorban a szülőknek szánt kötetét dr. Koós Krisztina gyerek-gasztroenterológus. A kályhától kezdtük a beszélgetést.
– A kötetét lapozgatva elsőre feltűnt, hogy a laikusok számára is érdekes, hovatovább izgalmas olvasmány a "Tejútvesztő" – de mi inspirálta a megírását?
– Erre két válaszom is van, egy szigorúan orvosszakmai, meg egy filozofikusabb. Az első az egyszerűbb: nemcsak gyakorló orvos vagyok, de könyvimádó is, és a könyvesboltokban járva nagyon sokszor tapasztaltam, hogy egy orvosi problémával foglalkozó kötetet nagyon felkészült, nagyon érdeklődő, nagyon elmélyült, de orvosi-tudományos háttér nélküli szerző jegyez. Márpedig a gyerek-gasztroenterológia valóban égető és fontos kérdéseinek szakmailag alapos megválaszolásához egyszerűen elengedhetetlen ez a tudásanyag. A filozofikusabb megközelítés pedig azon a belátáson alapul, hogy a gyerekkori ételallergia nagyon alattomos dolog, ugyanakkor tényszerűen civilizációs ártalomként is leírható: nagyon nem mindegy, milyen fogyasztási mintákat követünk, ezen belül pedig mit eszünk.
– Említette az ételallergia alattomosságát: mit jelent ez a konkrét szülői gyakorlat, és mit az orvosi praxis szintjén?
– Mindkét területen ugyanazt: az ételallergia több szervrendszert is érinthet. Közismert – és egyúttal a leggyakoribb – a gyomor- és bélrendszert érintő tünet, ez lehet hasmenés, hasfájás, kóros székleteltérés. Gyakori a bőrön jelentkező tünet, kiütés, bőrpír, ekcéma – ezt is könnyű felismerni. Igen ám, de van, amikor légúti, és ritkábban ugyan, de akad, amikor idegrendszeri tüneteket produkál. Márpedig ezek alapján már nagyon nehéz felismerni az alapvető okot. És itt megint vissza kell kanyarodni a civilizációs ártalmakhoz éppen úgy, mint a rizikófaktorokhoz: az szintén igazolt tény, de ritkán emlegetett tényező, hogy az allergiahajlam öröklődik, mint ahogy az is kétségtelen, hogy a feldolgozott ételek fogyasztása, valamint a globalizáció is szerepet játszik a kialakulásában. Szintén ezen a téren említhető a higiénia teória – ami arról szól, hogy a túltisztítás révén egyszerűen legyengül az immunrendszer –, de az antibiotikumok, gyógyszerek is kedvezőtlenül hatnak.
– Ha egy mondatban kell összefoglalni a probléma lényegét, mi lenne az a mondat?
– Van egy kulcselem ebben a mérhetetlenül komplex történetben: a mikrobiom, vagyis a bélflóra. Az összefoglaló mondat körülbelül így hangzik: megváltozik a bélflóra. Ez az alap, ebből erednek a bélnyálkahártyával kapcsolatos gondok, a gyulladások, és az, hogy felszívódnak olyan fehérjék, amelyeknek nem kéne – és ezek a szervezetből kóros immunválaszt váltanak ki. Egyre többeket érintő, egyre súlyosabb probléma egyébként – valódi kortünet.
– Mi a megoldás?
– Ha kivesszük az allergént, szinte varázsütésre enyhülnek a gondok – és a szervezet regenerálódása után gyógyszermentes élet vár a gyermekre. Ez persze lemondással is jár – a tejallergia esetében nem ehet fagyit, csokit, tejtermékeket –, de ezen a téren is van remény. Az immunrendszer erősödésével ugyanis az ételallergia kinőhető: évente egyszer terheljük, teszteljük a pácienst – és gyakori, visszatérő élmény, hogy megszűnik a baj! Elmondható, hogy meglehetősen jó a kinövési esély.
– A Tejútvesztő című kötete idén áprilisban, saját kiadásban jelent meg. Hogyan fogadták?
– Akik megismerték, azoknak tetszett: többen említették, hogy jól tagolt, rövid szövegekkel operáló, sok példával és gyakorlati tudnivalóval fűszerezett könyv – talán kitűnik belőle, hogy valamikor újságírói ambíciókat is dédelgettem (nevet). Bár a kötet elsősorban szülőknek szól, reményeim szerint haszonnal forgatják majd a háziorvosok és a védőnők is. Szeretettel ajánlom minden érintettnek és érdeklődőnek!
Túl az interjún – avagy kalauz a Tejútvesztőhöz
A kötetről részletes összegzés érhető el dr. Koós Krisztina hivatalos oldalán – itt a közvetlen elérhetőség!
Tejútvesztő – tájékoztató (katt) >>
Aktuális információk, tudnivalók a szerző által gondozott közösségi felületen – itt a cím!
Tejútvesztő – facebook (katt) >>
A könyv és a szerző is szerepel az Ünnepi Könyvhét eseménysorán a fővárosban: dr. Koós Krisztina a Vörösmarty téri seregszemle 51., Underground nevű standján dedikál szeptember 4-én, azaz jövő szombaton 16 órától. A dunaújvárosi közönség a József Attila Könyvtárban rendezendő könyvbemutatón találkozhat a kötettel – ennek időpontját még egyeztetik, de majd írom!
(Címlap- és belső oldali első képünk illusztráció, a belső oldali nyitókép Szmodics Ágnes "Szmocska" felvétele, a második belső oldali kép forrása dr. Koós Krisztina facebook felülete)
A rovat további hírei: Mozaik
Autóvásár, ami még programnak is jó
2024. nov. 10.
Kíváncsiak az emberek az autóvásárra. Van, aki azért megy ki, mert venne, van, aki eladna és jócskán vannak, akik nézelődni mennek ki, kíváncsiságból. Jól vizsgázott az októberi autóvásár, és jól az elmúlt vasárnap rendezett második is.
A GVH szerint változtathat kereskedelmi gyakorlatán a Temu az uniós szintű fellépés hatására
2024. nov. 08.
Az uniós tagállamok közös fellépése rákényszerítheti a kínai Temu online piacteret arra, hogy a közösségen belüli jogszabályoknak megfelelően változtasson a kereskedelmi gyakorlatán - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken az MTI-vel.
Folytatódik a nyugodt őszi idő a hétvégén is
2024. nov. 08.
A hétvégén is folytatódik a nyugodt, többnyire derült, napos őszi időjárás, a reggeli ködfoltok feloszlása után 11-15 Celsius-fok közötti hőmérséklet várható, de vasárnap elsősorban nyugaton, délnyugaton maradhatnak tartósan felhős tájak. Hajnalban mínusz 5 és 0 fok közé hűl a levegő, a fagyzugokban azonban ennél is hidegebb lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
DSTV: "állati sorozat" az Arany János iskolában
2024. nov. 05.
Már-már azt mondhatjuk, hogy nem létezik "átlagos" tanítási nap a gyerekek számára a város iskoláiban, derül ki a DSTV összegzéséből. Népszerű volt az állatvédelmi témahét is az Arany János Általános Iskolában – az intézmény programözönnel csalogatta a diákokat. Hangkép.
Mentes finomság, de nem az ízektől!
2024. nov. 04.
A hideg idő beköszöntével megnő a kedv arra, hogy az ember több időt töltsön a konyhában. Szerencsére ősszel is rengeteg szezonális zöldség és gyümölcs áll rendelkezésünkre, hogy belőlük készítsünk valami egészséges, de ínycsiklandó finomságot.
Csípős hajnalok, napos napok egész héten át
2024. nov. 04.
Jobbára fátyolfelhő és napsütés jellemzi térségünk időjárását a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. Közlekedők, figyelem: reggelente már csúszós pályával számolhatunk!
Halloweeni boszorkánykonyha
2024. nov. 04.
Bár a halloween némiképp megosztó ünnep, vitathatatlan, hogy egyre inkább életünk részévé válik. Ezen a napon kicsik és nagyok szívesen öltenek ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezt, és a hírekből is tudjuk, hogy gyakoriak a halloweeni jelmezes partik is. (X)