Hatalmas sikert hozott a retró véradás (galériával)
A Dunaújváros 70 programsorozata jegyében szervezték az MMK-ban ma délután; sörfolyam, virsli és relikvia hegyek – és a legfontosabb: vérözön, hiszen 64 fő jelent meg a rendhagyó eseményen, és mentett meg három-három életet (még én is).
Tökéletes volt a megérzésem, ahogy a program is ígérte, pont úgy lett: remek várostörténeti és közösségi akció kerekedett a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete kezdeményezéséből.
Oldottan népszerűsít
A retró véradásnak a Munkásművelődési Központ földszinti közösségi tere adott otthon ma délután, és már a belépő vendégeket is meglepetéssel várták: Feth Katalin és csapata a területi szervezet kötelékében korhű ruhában parádézott, a sorban állás perceit alkalmi véradás-történeti és vöröskeresztes relikviákból válogatott kiállítás segített túlélni. A területi szervezet vezetője a DSTV kamerái előtt kiemelte: végre újra lehet hasonló közösségi eseményeket szervezni – korábban Mikulásra és húsvétra is időzítettek hasonlót, mi több, Halloween-véradás is akadt a merítésben –, hiszen ezek az alkalmak remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy kicsit oldottabb formában népszerűsítsék a véradás ügyét.
A szervezők és közreműködők semmit sem bíztak a véletlenre, a Véradóállomás munkatársai precíz pontossággal – és a még érvényben lévő járványügyi rendelkezések maximális betartásával – tették a dolgukat, miközben a vöröskeresztes csapat a jó előre bezengetett sörről és virsliről gondoskodott.
1-től 121-ig – bevetésen mindenki
És persze jöttek szépen sorban a véradók – Dudás Máté végzett gimnazistaként másodszor vállalkozott véradásra, mint mondta, a tavalyi debütálása után a retró véradás rendkívüli alkalma is csalogató tényezőnek bizonyult. Találkoztam első véradóval is: Horváth Fruzsina, a Dunaferr diákja édesanyját, Horváthné Kelényi Mariannt kísérte el az MMK-ba, és a helyszínen beszélték rá, hogy a véradók népes körébe lépjen.
Persze befutottak a rendszeres véradók is, a csúcstartó most Tarány Gábor volt, aki 121. alkalommal vállalkozott a „csapolásra”. Örömmel – és szintén rendszeres véradóként – vett részt az eseményen Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő, aki kicsit sem titkolt büszkeséggel mesélte el, hogy szinte napra pontosan 30 éve adott először vért: egy munkatársa bajbajutott hozzátartozóját segítendő szervezőként is kivette a részét az akkori akcióból. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint remek gondolat volt a közösségi kezdeményezés és a Dunaújváros 70 című jubileumi programsorozat összekapcsolása, így első szóra támogatta a rendkívüli alkalom ötletét – és persze újra véradóként is kivette a részét a program sikeréből.
Az esemény mérlege egyébként példás, összesen 64 véradó mentett meg három-három életet; DO/DSTV kis kollektívájából ketten vettünk részt az éles bevetésen, Vígh Dániel és jómagam, – az esemény hangütéséről meg meséljen alkalmi webgalériánk!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.










