Idén gyorsabb játékra képesek

spigott - 2021. augusztus 31. 7:30

Elégedetten tekintett vissza a csapat kisvárdai mérkőzéseire a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének vezetőedzője, Vágó Attila.

A békéscsabai torna után Kisvárdáról is kellemes élményekkel térhetett haza a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Vágó Attila tanítványai két találkozót játszottak a nyári felkészülés véghajrájának kezdetén, s előbb a Békéscsaba, majd a Kisvárda ellen is magabiztos győzelmet aratva hódították el a háromnapos viadal első helyét. A munka azonban a szép eredmények ellenére sem állt meg, hétfőn már ismét közösen edzettek a csapat tagjai, míg Vágó Attila vezetőedző elégedetten értékelhette a gárda mögött hagyott újabb felkészülési tornát:

– Nagyon jól sikerült a kisvárdai utunk, mellyel már valóban a nyári felkészülésünk célegyeneséhez érkeztünk. Szerencsére a klubvezetés lehetővé tette, hogy egy nappal korábban elutazzunk Kisvárdára, ott tudtunk aludni, így nem kellett öt-öt és fél órás buszút után rögtön játszanunk. Az első meccsünket a Békéscsaba ellen játszottuk csütörtökön, mely véleményem szerint erősebb játékosállománnyal bír, mint tavaly, amikor NB I-es volt, de így is tízgólos, magabiztos győzelmet arattunk. Ezen a meccsen nagy iramot tudtunk diktálni, s ugyan a harminc kapott gól miatt volt némi hiányérzetem a védekezéssel kapcsolatban, de összességében jó teljesítményt nyújtottunk.

Képek: DO-archív

A Kisvárda elleni pénteki meccs előtt rövid idő volt a pihenésre, ugyanis pénteken délelőtt tíz órától kellett pályára lépnünk, de odafigyeltünk a regenerációra, így jó erőben vágtunk neki ennek a találkozónak is. Az első félidő szorosabb játékot hozott, a másodikban továbbra is komoly tempót tudtunk diktálni, s ezzel a magunk javára fordítottunk a mérkőzést. Úgy látom, hogy fizikálisan rendben vagyunk, bírjuk a mérkőzéseket, bírjuk a terhelést sőt, tendencia az edzőmérkőzéseken, hogy a második félidőben mindig rá tudunk tenni egy lapáttal, valamint tudunk sokat cserélni, ami nagyon megkönnyíti a helyzetemet. Tavaly nagyon lassú játékot játszottunk, aminek egyik oka az volt, hogy kevesebbet tudtunk cserélni, most viszont megvannak a cseréink, így egy sokkal gyorsabb Dunaújvárost lehet látni a pályán, nagyon sok lerohanás góllal, hiszen ezzel a kerettel ezt meg tudjuk csinálni. Ezzel együtt sem vagyunk még kihegyezve, még nem vagyunk teljesen robbanékony állapotban, de innentől már a gyorsításé lesz a főszerep az utolsó két hétben, illetve az, hogy a technika szintje is emelkedjen a sebességhez. A héten játszunk még egy utolsó edzőmeccset a Siófokkal, az egy komoly erőfelmérő lesz, majd jövő hét szombaton már a Szombathely gárdáját fogadjuk a szezon első bajnokiján.

A rovat további hírei: Sport

Elmaradt a bravúr Görögországban

Elmaradt a bravúr Görögországban

2025. nov. 30.

A hazai pálya minden előnyét élvező Olimpiakosz magabiztos győzelmet aratott a DFVE női vízilabdázói ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

DSTV: régiós edzés az uszodában

DSTV: régiós edzés az uszodában

2025. nov. 29.

Régiós edzés tartottak a Fabó Éva Sportuszodában november 22-én. A régió legjobb utánpótlás versenyzőinek szerveztek száraz, illetve medencés edzést, melyen dr. Egressy János, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, valamint Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Milák Kristóf volt edzője igyekezett átadni tudását a fiataloknak. Hangkép.

Újabb hazai bajnoki előtt a DKSE

Újabb hazai bajnoki előtt a DKSE

2025. nov. 29.

A MEAFC elleni találkozóval folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata ma délután öt órától.

Mayer Gréta mindenben előrébb lépett

Mayer Gréta mindenben előrébb lépett

2025. nov. 28.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta, akit Barta Endre alpolgármester is köszöntött csütörtök délutáni edzésén.

DSTV: versennyel emlékeztek egykori társukra a birkózók

DSTV: versennyel emlékeztek egykori társukra a birkózók

2025. nov. 28.

A DKSE birkózó szakosztálya múlt szombaton rendezte meg az U15 Országos Szabadfogású Csapatbajnokság – Somogyi Sándor Emlékverseny – Impact Kupa birkózó versenyét. Az eseménnyel az egykori kiváló birkózóra emlékeztek, aki versenyzői pályafutását követően támogatóként is segítette a szakosztályt. Hangkép.

Bravúros döntetlen a NEKA ellen

Bravúros döntetlen a NEKA ellen

2025. nov. 28.

A DKKA U18-as csapata vereséget szenvedett, az U20-asok viszont bravúros pontszerzésnek örülhettek NEKA elleni a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Szenegál legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

Szenegál legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

2025. nov. 28.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 26-17-re legyőzte a szenegáli csapatot csütörtökön a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban.