Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Visszavágott az Érd

Sport
kézilabda
DKKA
érd

facebook megosztás

spigott - 2021. aug. 06., 19:27

Fordulatos csatában szenvedett 29-27-es vereséget az Érd elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

A Telkiben aratott sima győzelem után ma délután hazai környezetben mérte össze erejét az Érd gárdájával a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Mint azt Vágó Attila vezetőedző elmondta, a nyári felkészülés legkeményebb hetének végén szükség volt a játékra is, ezért most leginkább azon volt a hangsúly, hogy a csapat minden tagja megfelelő terhelést kapjon.

Ugyan a meccset a mieink kezdték góllal, az érdiek támadásban és védekezésben is pontosabbak, erőszakosabbak voltak kézilabdázóinknál, így hamar fordítottak, s a 13. percben 2-6-os állást mutatott az eredményjelző. A játékrész derekán a mieink sort cseréltek, de egy ideig ez sem érte el a kívánt hatást, ugyanis újabb tíz perc elteltével már hét góllal, 13-6-ra ment az Érd. A véghajrában elkezdtek potyogni a hazai gólok is, ám hiába duplázta meg találatai számát együttesünk, a szünethez érve még mindig a vendégek álltak jobban (12-16).

Végh Zoltán felvételei

A térfélcserét követően sokkal élesebben kezdett a Kohász, mely hétpercnyi játékot követően ki is egyenlített, de a játékrész derekáig rendre csak futott az eredmény után (22-23). Jött az újabb sorcsere, mely után sikerült is fordítani, ám hiába vezetett a 49. percben már kettővel is a DKKA (25-23), a véghajrát jobban bírta a vendégcsapat, mely ismét magához ragadta a vezetést, s végül 29-27-es sikerrel távozott a sportcsarnokból.

DKKA – Érd 27-29 (12-16)
A DKKA gólszerzői: Sustkova 4, Fodor 3, Szalai 3, Farkas 3, Bulath 3, Polics 2, Mrmolja 2, Borgyos 2, Weisheitel 2, Matucza 1, Kazai 1, Kukucska 1.

A rovat további hírei: Sport

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Itthon maradt a Kohász Kupa

Itthon maradt a Kohász Kupa

2025. aug. 25.

A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  2. Minden éremből jutott a birkózóknak

  3. DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

  4. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  5. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő