Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Egyben van a csapat!

Sport
kézilabda
DKKA
Vágó Attila

facebook megosztás

spigott - 2021. szep. 07., 17:05

Jól sikerült felkészülés után, biztató előjelekkel készül a bajnoki rajtra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Mint arról beszámoltunk, győzelemmel zárta utolsó nyári felkészülését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely a remek erőkből álló Siófok vendégeként tudott nyerni 34-31-re. Az eredménnyel érthetően elégedett volt Vágó Attila vezetőedző, ám a fiatal szakember reméli, hogy elsősorban a második félidei arcát mutatja majd csapata az hamarosan kezdődő bajnoki szezonban.

– Sokan mondták az elmúlt időszakban, hogy csak gyengébb ellenfelekkel szemben tudtunk győzni a felkészülés alatt, hát most játszottunk egy erőssel is és őket is megvertük. Az első félidő ezzel együtt azért nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, főleg a fiatalabb játékosok közül hárman-négyen kicsit megilletődöttek voltak. Sok néző kint volt, egy jó csapat ellen játszottunk egy remek csarnokban, kicsit olyanok voltunk, szóval páran kicsit zavarban voltunk, elfelejtettük azokat a dolgokat, amiket tudunk, s ennek meg is lett az eredménye, mert már öttel is vezetett a Siófok az első félidőben. A szünetig igyekeztünk felzárkózni, majd az öltözőben átbeszéltük a dolgokat a lányokkal, s a második félidőben már azt az arcát mutatta a csapat, ami jellemző volt ránk ezen a nyáron, s bízom abban, hogy a bajnokságban is ez lesz az igazi arcunk.

Képek: DO-archív

A DKKA vezetőedzője szerint jó állapotban van együttese, mely igazi csapatként dolgozott az elmúlt időszakban, s biztató előjelekkel várja a szombati bajnoki rajtot a Szombathely ellen.

– Nagyon egyben van most a csapat, nagyon nagy alázattal, akarattal dolgoznak a lányok, egységesek vagyunk, s mindig van valaki, aki kihúzza a csapat szekerét egy mérkőzésen belüli gödörből. Az is látszik, hogy szépen eloszlanak a gólok, mindenki kiveszi a részét a támadásokból és a védekezésből is, szoktam is mondani a lányoknak, hogy rátértünk a helyes útra, erről már senki nem léphet le oldalra, hátra meg pláne nem, megyünk előre és dolgozunk tovább ugyanilyen hozzáállással. Jól állunk eddig, azt a munkát, amit elterveztünk a nyárra, elvégeztük, fizikális és taktikai téren is, illetve sokat dolgoztunk azon is, hogy összecsiszolódjon a csapat. Van, akinek könnyebben ment az új dolgok elsajátítása, van, akinek egy kicsivel nehezebben, de alakul a csapat, jó előjelekkel várjuk az első bajnokit.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: az elmúlt két év csodája

DSTV: az elmúlt két év csodája

2025. már. 18.

Óriási, országos mértékű közösségi összefogással, két esztendeje adták át a Hikari Dojo karatékáinak új otthonát a Béke krt. 3. alatt. Az öt hónap alatt elkészített edzőtermet természetesen nagy örömmel vették birtokba az egyesület tagjai, akik 34 éves történelmükhöz méltó otthonra leltek a felújított létesítményben. Hangkép.

Előnyben a Gyergyó

Előnyben a Gyergyó

2025. már. 18.

Bár a második felvonás elején még két góllal vezetett, végül 4-2-es vereséget szenvedett a korosztályos bajnoki döntő első meccsén a DAB U21-es jégkorong csapata.

Hozták a kötelezőt női labdarúgóink

Hozták a kötelezőt női labdarúgóink

2025. már. 17.

Korán kétgólos előnyt szerzett, s végül biztosan nyerte a PVSK elleni hazai bajnokiját a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a mögöttünk hagyott hétvégén.

Bronzérmes a DAB

Bronzérmes a DAB

2025. már. 17.

Kétgólos hátrányból fordítva szerezte meg a bajnokság harmadik helyét a Dunaújvárosi Acélbikák U18-as jégkorong csapata a Gyergyói HK ellen.

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2025. már. 17.

A DFVE ifjúsági csapata kikapott, a serdülők viszont nagyon sima győzelmet arattak Egerben a korosztályos bajnokságok felsőházában.

Az aranyért küzdenek az Acélbikák

Az aranyért küzdenek az Acélbikák

2025. már. 16.

A Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák U21-es jégkorongozóinak ellenfele a korosztályos bajnoki finálé három győzelemig tartó párharcában.

Könnyed siker hazai pályán

Könnyed siker hazai pályán

2025. már. 15.

A tabellán hatodik Kápolnásnyék ellen sem hibázott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei első osztály péntek esti összecsapásán.

  • További hírek

Friss hírek

  1. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  2. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

  3. Kezdődik a harc a négy közé jutásért

  4. DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

  5. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő