Hajdu Jonatánék is vb-döntőbe jutottak
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu kettesek 500 méteres fináléjába Hajdu Jonatán és Fekete Ádám párosa a koppenhágai világbajnokságon.
Kép: MTI-archív (Koszticsák Szilárd)
Újabb előfutamokkal folytatódott a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság, melyen ismét volt kiért szorítania a sportág dunaújvárosi kedvelőinek, ugyanis a DKSE két versenyzője is hajóba térdelt a viadal második napján. Méghozzá azért csak kettő, mert ahogy arra számítani lehetett Slihoczki Ádám és Kocsis Ádám kettősét végül az előfutamban elért helyezése alapján "bejuttatta" a döntőbe a versenybizottság, így nem kellett részt venniük a kenu kettesek 1000 méteres elődöntőjében.
Hajdu Jonatán és Fekete Ádám párosa is a döntőbe jutást tűzte ki célul maga elé a ma délelőtti előfutamban a kenu kettesek 500 méteres számában, s mivel ez a versenyszám már része lesz a párizsi olimpiának, ezért kiemelten fontos volt a magyar küldöttség számára, hogy Jonatánék jól szerepeljenek a vb-n. A magyar páros remekül kezdte futamát, féltávnál, majd 400 méternél is vezetett, s bár a hajrában a spanyolok előzni tudtak, második helyükkel magabiztosan jutottak be a szám fináléjába, melyet szombaton kora délután rendeznek meg.
A kenu egyesek 500 méteres számában a közelmúltban magyar bajnoki címet szerzett Kiss Balázsért szoríthattunk, akinek az első háromban kellett végeznie előfutamában ahhoz, hogy egyből bejusson a fináléba. A DKSE kiválósága közepesen kezdett, féltávnál a hetedik volt, s bár nagyot hajrázott, negyedik helyezése végül azt jelentette, hogy a holnapi elődöntőben is kenuba kell térdelnie.
A rovat további hírei: Sport
Idegenben javíthatnak a futsalosok
2025. feb. 03.
Martonvásáron, a tabellán nyolcadik Mad Dogs ellen folytatja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal csapata ma este nyolc órától.
Fontos győzelmet aratott a Kohász
2025. feb. 02.
Izgalmakban bővelkedő, nagy hullámvölgyeket hozó csatában aratott hatgólos sikert a DKKA női kézilabda csapata az MTK elleni hazai bajnokin szombaton este.
Hozták a kötelezőt
2025. feb. 01.
Az első negyedben még akadozott a gépezet, ám így is sima, kilencgólos győzelmet aratott a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni hazai bajnokin.
A második szettig működött a terv
2025. feb. 01.
Ismét közel volt a részsikerhez, de a Kazincbarcika ellen is két szoros és egy sima játszmában szenvedett vereséget a DKSE Röplabda csapata az Extraligában.
Újabb hazai bajnoki vár a DFVE csapatára
2025. jan. 31.
Hazai környezetben erősítheti meg harmadik helyét a bajnoki tabellán a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.
DSTV: sportágválasztó a Vasváriban
2025. jan. 31.
A Vasvári iskola beiskolázási programsorának egyik, ha nem a legnagyobb állomását rendezték meg a mögöttünk hagyott szombaton. A nagy sportágválasztó napon nem csak 10 különböző szakosztály mutatkozott be, hanem a szülők megismerkedhettek az intézmény szakmai programjával is – a tanórák mellett porondon voltak a robotok és a sakkoktatás is. Hangkép.
Már a rájátszásra is készülnek
2025. jan. 31.
Hazai környezetben, a Kazincbarcika elleni találkozóval folytatja az Extraliga küzdelmeit a DKSE röplabda csapata ma este fél nyolctól.