Hála és büszkeség: sportolók köszöntése a Városházán (galériával)
A tokiói olimpián és paralimpián, illetve a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságon remekül szereplő dunaújvárosi sportolókat és edzőiket köszöntötte városunk vezetése ma délután.
Volt kiért szurkolni a közelmúlt világversenyein, ugyanis a tokiói olimpián a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, a DUE-Maarsk Graphics vízilabdázói közül Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda és Szilágyi Dorottya képviselte Dunaújvárost, a szintén Tokióban rendezett paralimpián Gurisatti Gyula sportlövőért szoríthattunk, míg a közelmúltban véget ért kajak-kenu világbajnokságon Hajdu Jonatán örvendeztette meg a sportág helyi szerelmeseit egy szenzációs ezüstéremmel.
A japán fővárosban szereplő olimpikonokat (Magyari Alda kivételével), edzőiket, valamint a DKSE kenusát is köszöntötte ma délután Pintér Tamás polgármester, valamint Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a Városháza házasságkötő termében. Az eseményen először városunk első embere fejezte ki háláját az olimpián és világbajnokságon résztevő sportolóknak, kiemelve, mekkora örömöt, büszkeséget hoztak Dunaújvárosnak kiváló szereplésükkel:
– A szeretet mellett nagyon komoly hálát érzek sportolóink, edzőik, felkészítőik iránt, akik mindent megtettek azért, hogy eljussatok az olimpiára, világbajnokságra, mert már az is siker volt számunkra, hogy ezeken a versenyeken ott lehettetek, s dunaújvárosiként nektek szurkolhattunk, együtt lehettünk rátok büszkék. Legyen meg ez a lelkesedés, ez a tűz bennetek a továbbiakban is, s kívánom nektek, hogy szívvel-lélekkel harcoljatok a következő időszakban is. Mindig azzal a tudattal, hogy mögöttetek állunk, s szeretünk és támogatunk titeket ebben.
Szintén a hála és a köszönet hangján szólt a megjelentekhez Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, aki szerint a város mellett az ország is méltán lehetett büszke az olimpián, paralimpián és világbajnokságon szereplő dunaújvárosi sportolókra. A város vezetése nem feledkezett meg Kovács István Mikulás-nagykövetről, aki az elmúlt években sorra járta a magyarországi és határon túli óvodákat, iskolákat, közösségeket, élménybeszámolót tartott, sportos vetélkedőket szervezett a gyermekeknek sőt, olimpiai naplójában mindenki elküldhette jókívánságait a tokiói játékokon induló magyar sportolóknak. A 2008-as pekingi olimpia egyik fáklyavivőjének 20 éves kerékpárja már kiszolgálta idejét, ezért az önkormányzat, illetve a Magellán Kerékpárbolt közösen egy vadonatúj biciklivel lepte meg a kiváló sportembert.
Végh Zoltán felvételei
A köszöntő szavak után Pintér Tamás és Barta Endre ajándékokkal kedveskedtek a sportolóknak, illetve edzőiknek, majd az összejövetel kötetlenebb élménybeszámolóba váltott át. Olimpikonjaink mellett Hajdu Jonatán is megosztotta gondolatait, tapasztalatait a közelmúlt versenyeivel kapcsolatban, míg Kovács Zsófia trénere, Trenka János, illetve női vízilabdázóink úszóedzője, Kovács József a szakmai háttér fontosságára hívta fel a figyelmet. A komoly témák feszegetése mellett sok nevetést is hozó beszélgetés végén mindenki egyetértett abban, hogy a cél most már a párizsi olimpia; ott is jól szeretnének szerepelni a dunaújvárosi sportolók!
A rovat további hírei: Közélet
Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...
2025. júl. 19.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.
Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata
2025. júl. 18.
Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.
Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban
2025. júl. 18.
Dunaújváros adott otthont annak az állásbörzének szerdán, amelyet egy jelentős multinacionális vállalat szervezett az önkormányzattal együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Városháza rendezvényterme szolgált, amely méltó környezetet biztosított a kezdeményezéshez.
Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen
2025. júl. 17.
A nyár kellős közepén is vannak határidős feladatok, amelyekre reagálnia kell az önkormányzatunknak. A csütörtöki közgyűlés összesen 15 kérdésben foglalt állást, ezek között módosítások, változtatások, szerződés hosszabbítás, pályázati kiírás szerepelt.
Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok
2025. júl. 17.
Az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról beszélt legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt alpolgármester, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a város tovább fejlődhessen, és élhetőbb, fenntarthatóbb környezetet biztosítson a lakosság számára.
Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!
2025. júl. 16.
Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!
Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál
2025. júl. 15.
Ígéretet tettek, így megvalósították – a 4. választókerületben újabb fejlesztés készült el. A Martinovics utcában található védőnői szolgálat mellett a lépcső kiegészült egy lejáróval és korláttal, melynek köszönhetően a babakocsival érkező kismamáknak is egyszerűbb lett a közlekedés.










