Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Jól kezdenék az új szezont

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. szep. 10., 17:08

Itthon akarja tartania a két bajnoki pontot a Szombathely elleni hazai találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Véget ért a nyári felkészülés a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese számára, mely a Szombathely elleni hazai összecsapással kezdi meg az NB I-es pontvadászat 2021/2022-es szezonjának küzdelmeit szombaton délután öt órától. Együttesünk jelentősen átalakult az idei szezonra, ám nyári felkészülése jól sikerült, hiszen a kőkemény napi munka mellett lejátszott nyolc edzőmeccséből hetet megnyert úgy, hogy NB I-es ellenfeleik közül a Kisvárdát, az Érdet, az Alba FKC-t, illetve a Siófokot is le tudta győzni.

A csapat előtt álló feladat azonban nem lesz egyszerű, s ezt erősítette meg Vágó Attila vezetőedző is, aki nagyon kiegyenlített csatára számít a bajnokság középmezőnyében:
– Úgy gondolom, hogy a Fradi meg a Győr idén is kiemelkedik majd a többi csapat közül, viszont az élmezőny és a középmezőny közti különbség egyre kisebb lesz. Hat-nyolc csapat képes lehet akár bravúrokra is. A harmadiktól a nyolcadik helyezettekig, a Mosonmagyaróvár, a Debrecen, a Vác, az MTK, a Siófok, a Kisvárda, valamint reményeink szerint mi is azok közé tartozunk majd, akik nagyon közel lesznek a többiekhez. Nincsenek nagy különbségek a csapatok között, a heti formák, az, hogy kit kerülnek el a betegségek, sérülések, ezek fogják meghatározni, hogy ki milyen eredményeket ér majd el közvetlen riválisai ellen. Nekünk nem lehet más célunk, csak az, hogy a tavalyi nyolcadik helyünkhöz képest előrébb lépjünk, ehhez megvan a játékosállományunk, tudásunk, nagyon remélem, hogy egy szép szezon vár ránk.

Képek: DO-archív

Melyet a Szombathely ellen kezdenek meg kézilabdázóink szombaton délután öt órától, s bár az ellenféljelentősen megerősödött, hazai környezetben nem lehet más célunk, csak a győzelem megszerzése:
– A sors fintora, hogy a tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét a Szombathellyel kezdünk, megint hazai pályán. Egy jó csapatról van szó, mely minőségi légiósokat igazolt, szerb és horvát átlövő, szlovén beálló, valamint egy brazil jobbszélső is érkezett hozzájuk, maradtak a rutinosabb játékosaik is, így Gorilszka és Tomasevics is, szóval egy igen jó együttes lesz az első ellenfelünk. Erős az átlövők és a beállók kapcsolata, jól keresik a beállót, s meg is találják, de felkészülünk belőlük becsülettel, hazai környezetben nem is lehet más a célunk, csak az, hogy itthon tartsuk a két pontot, s ha a saját játékunkat rájuk tudjuk erőltetni és képesek leszünk arra a dinamikus kézilabdára, mint a felkészülési meccseken, akkor meg is szerezzük a remélt győzelmet.

Fontos információ szurkolóink számára, hogy a 18 év felettiek csak a védettségi igazolvány, valamint a személyazonosságot igazoló hatósági igazolvány együttes bemutatásával, míg a kiskorúak védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel tekinthetik meg a bajnoki és kupamérkőzéseket.

A rovat további hírei: Sport

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

2025. aug. 11.

Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

2025. aug. 10.

Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!

Folytatná jó sorozatát a DFC

Folytatná jó sorozatát a DFC

2025. aug. 09.

Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.

Egy ide, egy oda

Egy ide, egy oda

2025. aug. 09.

A házigazdától három góllal kikapott, az MTK ellen viszont három találattal nyerni tudott a DKKA női kézilabda csapata kisvárdai felkészülési tornáján.

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

2025. aug. 08.

A fiatal orosz támadó már harmadik szezonját kezdheti el a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.

Ellenfelet kapott a DFC a kupában

Ellenfelet kapott a DFC a kupában

2025. aug. 08.

A BLSZ I-ben szereplő Kelen SC lesz a Dunaújváros FC labdarúgóinak vetélytársa a Magyar Kupa második fordulójában.

DSTV: szeretik a népautót

DSTV: szeretik a népautót

2025. aug. 07.

Úgy tűnik, az országban egyre többen tudják, Dunaújváros remek helyszíne a különböző autós találkozóknak, fesztiváloknak. Az elmúlt napokban Volkswagen-fanatikusokkal is találkozhattunk a Szalki-szigeten. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  2. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  3. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  4. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  5. Sérülések árnyékában is előrelépés

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő