Nagy csaták a DLSZ Arénában
Négy találkozón szoríthattak kedvenceiknek a városi kispályás labdarúgás szerelmesei az elmúlt napokban.
Kép: DLSZ-archív/Ihász Martin
A városi kispályás labdarúgó bajnokság I. osztályában egy, míg a második vonalban három összecsapással folytatták a résztvevő csapatok a pontvadászatok küzdelmeit. A MezDepo I. osztályban Fejó-Therm a Hardferr Bau ellen folytatta remek idei szereplését, s az első félidőben egy, míg a másodikban négy gólt szerzett úgy, hogy közben egyet sem kapott, s 5-0-s sikerének köszönhetően újra az élre állt a bajnokságban.
A Campus osztályban megrendezett összecsapásokon a második Varázs Kép és az ötödik Gyalog Galopp remek csatában játszott 5-5-ös döntetlent, mellyel előbbi megtartotta második helyét, míg utóbbi egy pozíciót visszacsúszott a tabellán. A Kemi-Ker és a Multisteel Hungary meccsén utóbbi örülhetett a 3-0-s diadalnak, s annak is, hogy harmadik győzelmével felkapaszkodott a táblázat harmadik helyére. A PW-Shield és az FC APR-Tech rangadóján előbbi a második felvonásban lőtt négy góljának köszönhetően aratott 5-2-es sikert, amellyel megelőzte ellenfelét, s feljött a negyedik helyre.
MezDepo I. osztály
Fejó-Therm Kft. – Hardferr Bau Kft. 5-0 (1-0)
A MezDepo I. osztály állása: 1. Fejó-Therm Kft. 10 pont, 2. Dunaferr 7 pont, 3. Karmacsi Autó FC 7 pont, 4. SZP-Asztalos SE 4 pont, 5. Ködi Generál Kft. 4 pont, 6. Hardferr Bau Kft. 3 pont, 7. Szil-Ker Ablak 0 pont.
Campus II. osztály
Varázs-Kép – Gyalog Galopp 5-5 (3-4)
Kemi-Ker Kft. – Multisteel Hungary 0-3 (0-1)
PW-Shield Kft. – FC APR-Tech 5-2 (1-2)
A Campus II. osztály állása: 1. Maradék 12 pont, 2. Varázs Kép 10 pont, 3. Multisteel Hungary 9 pont, 4. PW-Shield Kft. 8 pont, 5. Tízpróbások 7 pont, 6. Gyalog Galopp 7 pont, 7. FC APR-Tech 4 pont, 8. Kemi-Ker Kft. 4 pont, 9. Fast Fox 4 pont, 10. Irapuato 0 pont, 11. B.T. Mirage 0 pont.
A rovat további hírei: Sport
Közel volt a bravúrhoz a DFVE
2025. nov. 05.
Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.
Debreceni előny a kupában
2025. nov. 05.
Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.
Nehéz helyzetben a DKKA
2025. nov. 04.
A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.
DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink
2025. nov. 04.
Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.
Kupafeladatok előtt a DKSE
2025. nov. 04.
A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.
Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre
2025. nov. 03.
Vezetése után nem tudta lezárni a Fehérvár FC elleni rangadót, így elszenvedte első vereségét az idei bajnoki szezonban a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Nem adtak esélyt az MTK-nak
2025. nov. 03.
A meccs végére alaposan kiengedett, de így is nagyon sima, háromgólos győzelmet aratott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az MTK II. elleni hazai bajnokin.








