Rangadó előtt a labdarúgók

spigott - 2021. szeptember 4. 7:30

A harmadik helyezett Monor elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Közép Csoportjának csatározásait a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata ma délután négy órától.

Kép: DO-archív

Öt fordulót követően négy győzelemmel, illetve egy döntetlennel vezeti az NB III Közép csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely szerdán a Cegléd gárdáját intézte el magabiztosan, 3-0-ra úgy, hogy a gólkülönbséggel inkább a vendégek lehettek elégedettebbek. Varga Balázs tanítványai azonban nem sokat pihenhettek a legutóbbi siker óta, ugyanis ma délután négy órától már újabb feladat vár a csapatra, mely a Monor elleni hazai összecsapással folytatja a pontvadászatot.

Együttesünk vetélytársa szintén jól kezdte az idei szezont, négy győzelem mellett mindössze egyetlen alkalommal, a Cegléd ellen szenvedett minimális, 1-0-s vereséget, így öt játéknapot követően a harmadik helyről várja a forduló rangadóját. Nem vár tehát könnyű feladat a mieinkre, akik ezzel együtt jó hangulatban, az újabb siker reményében várják a találkozót, s mint azt Varga Balázs vezetőedző elárulta, szeretnék folytatni jó sorozatukat:

– Kevesebb idő volt a pihenésre, hiszen nem vasárnap játszunk a válogatott szereplése miatt, így jobban oda kellett figyelnünk a regenerációra, de mikor győzelemből érkezünk egy másik meccsre, ez a munka is könnyebbnek tűnik. A Monor egy nagyon masszív együttes, szóval éles meccsre számítok, egy jól védekező ellenfélre, szóval nagy jelentősége lesz, hogy ki és mikor szerzi meg az első gólt. Mi azon leszünk, hogy ezt minél előbb megtegyük, mert az további magabiztosságot adhat a játékban, s a célunk hazai környezetben természetesen nem lehet más, mint a három pont megszerzése.

A rovat további hírei: Sport

Gólzáporos DFVE-siker

Gólzáporos DFVE-siker

2025. okt. 29.

Negyvenegy találatot hozó mérkőzésen győzte le a III. Kerületi TVE gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában kedden este.

Három meccsen két győzelem

Három meccsen két győzelem

2025. okt. 28.

A Dunaújvárosi Kohász amatőr jégkorongozóinak három együttese is megmérette magát az OB IV-es pontvadászat legutóbbi hétvégi fordulójában.

Két dobogós hely a fővárosból

Két dobogós hely a fővárosból

2025. okt. 28.

Összességében jól szerepeltek és szép eredményekkel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a fővárosban megrendezett U10-11-es országos diákolimpiai finálét.

Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók

Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók

2025. okt. 28.

Hazai környezetben, a Fabó Éva Sportuszodában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE nő vízilabda csapata a III. Kerületi TVE ellen ma este hét órától.

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

2025. okt. 27.

Jól szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak tehetséges birkózói az Abonyban megrendezett U15-ös országos diákolimpiai fináléban. 

Bátrabb játék kell a röpisektől

Bátrabb játék kell a röpisektől

2025. okt. 27.

Három szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a bajnoki címvédő MÁV Előre Foxconn otthonában a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszában.

Szoros vereség Csíkszeredán

Szoros vereség Csíkszeredán

2025. okt. 27.

Nagyon korán tetemes hátrányba került, s bár innen még kiegyenlített, végül egy üres kapus góllal szenvedett 6-4-es vereséget Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata.