Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Tornával emlékeznek a röplabdázók

Sport
röplabda
utánpótlás
DSE Röplabda Akadémia

facebook megosztás

spigott - 2021. szep. 24., 12:30

Hat U13-as fiú röplabda csapat vesz részt a Liszi Ferenc Emléktornán a Dózsa iskolában, szombaton.

Idén is megrendezi a Liszi Ferenc Emléktornát a DSE Röplabda akadémia, mely ezúttal a Dózsa iskolában várja az U13-as korosztályú csapatokat szombaton délelőtt fél tíztől. A megméretésen hat együttes vesz részt, s köztük természetesen ott lesz a DSE Röplabda Akadémia korosztályos együttese is, mely jó játékkal szeretne tisztelegni a dunaújvárosi röplabdázás egyik legendás edzőjének emléke előtt.

A szervezők két hármas csoportra osztották a résztvevő gárdákat, így az A-jelű hármasban a dunaújvárosi fiatalok mellett a Fehérvár MÁV Előre SE, illetve a Lőrinc 2000 SE küzdhet meg a minél jobb helyezésekért, míg a B-csoportban a Kecskeméti SI, a Kaposvár, illetve a Szolnoki SI csapatai mérik össze egymással erejüket.

A csoportmeccsek délelőtt fél tíztől kezdődnek, s várhatóan dél körül érnek véget, s innen az első helyezettek bejutnak az elődöntőbe, míg a második és harmadik helyezettek keresztjátékban döntik el, ki jut be a legjobb négy közé. Az elődöntőket fél kettőtől, a bronzmeccset fél háromtól, a finálét délután fél négytől rendezik meg, míg a tornát záró eredményhirdetésre délután fél öttől kerül sor.

Képek: DO-archív

A Liszi Ferenc emléktorna menetrendje (09. 25.):

A csoport
9:30 DSE Röplabda Akadémia – Fehérvár MÁV Előre SE
10:30 Lőrinc 2000 SE – Fehérvár MÁV Előre SE
11:30  DSE Röplabda Akadémia – Lőrinc 2000 SE

B csoport
9:30 Kecskemét Sport Iskola – Kaposvár
10:30 Szolnoki Sportiskola – Kaposvár
11:30 Kecskeméti Sportiskola – Szolnoki Sportiskola

Keresztjáték

12:30 Negyeddöntők
13:30: Elődöntők
14:30 Bronzmérkőzés
15:30 Döntő
16:30 Eredményhirdetés

A rovat további hírei: Sport

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

2025. szep. 25.

A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.

BL-selejtező az uszodában

BL-selejtező az uszodában

2025. szep. 25.

A Fabó Éva Sportuszodában rendezik meg a női vízilabda Bajnokok Ligája két selejtezőcsoportjának mérkőzéseit péntektől vasárnapig, s a megméretésen a DFVE együttes is medencébe ugrik.

Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében

Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében

2025. szep. 24.

Remekül szerepeltek korosztályos birkózóink a Csongrádon megrendezett országos diákolimpiai fináléban a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: sporttörténelem a múzeumban

DSTV: sporttörténelem a múzeumban

2025. szep. 24.

Folytatódott a Sporttörténelmi Előadássorozat az Intercisa Múzeumban. A legutóbbi vendég Szabó József "Dzsoni" volt – a város sportmúltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek Farkas Lajos történésszel, a múzeum igazgatójával. Hangkép.

Már csak ketten hibátlanok

Már csak ketten hibátlanok

2025. szep. 24.

Három fordulón vannak túl a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában, ahol már  csak a Karmacsi Autó FC és a BKSZ-2316 együttese nem veszített pontot.

Felemás kezdés a bajnokságban

Felemás kezdés a bajnokságban

2025. szep. 23.

A DFVE ifjúsági csapata kikapott, a serdülők viszont már három győzelemnek is örülhettek női vízilabdázók korosztályos bajnokságában.

DSTV: mozgásban tartanak

DSTV: mozgásban tartanak

2025. szep. 23.

Városunkban nagy hagyománya van a sportnak és a különböző közösségi rendezvényeknek. Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  2. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. DSTV: jótékonyság a Restiben

  5. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő