Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A NEKA fiataljai örülhettek

Sport
kézilabda
DKKA
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2021. okt. 22., 13:08

Nem tudott bravúrt bemutatni a NEKA elleni hazai bajnoki mérkőzéseken a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő és ifjúsági csapata.

Kép: DKKA-archív

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő és ifjúsági együttese is a Dunaújvárosi Sportcsarnokban folytatta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit a közelmúltban, s a DKKA fiataljaira nem várt könnyű feladat egyik meccsen sem, ugyanis a NEKA I. számú csapatai ellen kellett bizonyítani felkészültségüket.

A serdülők két győzelemmel és két vereséggel a hátuk mögött látták vendégül az eddig hibátlan balatonboglári alakulatot, s bár az első negyed órában még fej-fej mellett haladtak a csapatok, a nyitó felvonás derekától egyre inkább átvette az irányítást az ellenfél, mely a félidei szünetre már négygólos, 14-10-es fórral vonulhatott. A második etapban szűk tíz perc alatt megduplázta előnyét a listavezető, mely innentől már nem is engedte közelebb serdülőinket, s végül 31-21-es sikerrel vitte el a pontokat Dunaújvárosból.

A szerdai játéknap előtt három győzelemmel és egy döntetlennel álló ifjúságiak sem kezdték a legjobban mérkőzésüket, mert az első tíz perc után már hárommal vezetett a NEKA első számú együttese, mely a serdülők meccséhez hasonlóan itt is négygólos előnyt épített ki magának a pihenőig (12-16). A fordulás után úgy tűnt, visszajöhetnek a meccsbe a dunaújvárosi ifik, ám hiába zárkóztak fel egy találatra, 17-18 után sorozatban hat gólt kaptak, s végül 33-27-es vereséggel kellett elhagyniuk a pályát.

Eredmények, gólszerzőink

Serdülők
DKKA – NEKA 21-31
(10-14)
Gólszerzőink: Szabó Aida 7, Konyecsni Alexa 6, Agócs Alexandra 4, Bruzsa Lili 2, Badacsonyi Edina 1, Dobos Hanna 1.

Ifjúságiak
DKKA – NEKA I. 27-33
(12-16)
Gólszerzőink: Kecskés Noémi 5, Graffy Tamara 4, Wéber Veronika 3, Varjas Lara 3, Kiss Csenge 3, Bereczki Bíborka 2, Kovács Flóra 2, Agócs Alexandra 2, Sztanó Kincső 1, Gajdos Petra 1, Matucza Gabriella 1.

A rovat további hírei: Sport

Megdolgoztak a sikerért

Megdolgoztak a sikerért

2024. júl. 11.

Elégedetten, de nagyon tárgyilagosan értékelte az amerikaiak elleni kétgólos győzelmet női vízilabda válogatottunk szövetségi kapitánya, Mihók Attila.

Gurisatti Gyula ötödik paralimpiájára készülhet

Gurisatti Gyula ötödik paralimpiájára készülhet

2024. júl. 10.

A párizsi paralimpián is a sportlövők mezőnyében szoríthatunk Gurisatti Gyuláért augusztus 28. és szeptember 8. között.

Visszavágott az amerikaiaknak a női válogatott

Visszavágott az amerikaiaknak a női válogatott

2024. júl. 10.

Remek játékkal győzte le két góllal az olimpiai címvédő amerikai női csapatot a magyar női vízilabda válogatott a két gárda második edzőmérkőzésén.

DSTV: táboroznak a röplabdázók

DSTV: táboroznak a röplabdázók

2024. júl. 09.

Újra megrendezte szokásos nyári táborát a DSE Röplabda Akadémia, mely három héten keresztül várta a sportág iránt érdeklődő fiatalokat. Hangkép.

Fogadalmat tett a Párizsba készülő Magyar Olimpiai Csapat

Fogadalmat tett a Párizsba készülő Magyar Olimpiai Csapat

2024. júl. 09.

Letette az olimpiai esküt hétfőn Budapesten, a Művészetek Palotájában a július 24-én kezdődő párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat. Hat dunaújvárosi olimpikonért szoríthatunk!

Párizs 2024: már meghaladták a tokiói létszámot

Párizs 2024: már meghaladták a tokiói létszámot

2024. júl. 08.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke büszke arra, hogy húsz nappal a rajt előtt már meghaladta a párizsi küldöttség létszáma a 2021-es játékokét.

Dunaújvárosi éremeső Veszprémben

Dunaújvárosi éremeső Veszprémben

2024. júl. 08.

Több mint hatvan dobogós helyezéssel zárták a Regionális Delfin Bajnokság Veszprémben megrendezett küzdelmeit a DKSE ifjú úszói.

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  2. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  3. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő