Diákolimpiai éremeső Abonyban

spigott - 2021. október 12. 12:37

Remek eredményekkel, kilenc éremmel zárták a Diák II-es korosztály országos diákolimpiai fináléját a DKSE fiókszakosztályainak ifjú birkózói.

Kép: DO-archív

Abony adott otthont a szabadfogású birkózók Diák II-es országos diákolimpiai fináléjának előző hét pénteken, s a viadal fényét emelte, hogy az ifjú birkózókat megtisztelte jelenlétével a Nemzet Sportolója kitüntető címmel büszkélkedő Varga János olimpiai, világ-, és Európa-bajnok birkózó, illetve a tokiói olimpia egyik hőse, Lőrincz Viktor is.

A selejtezőkről döntőbe jutó 163 versenyző ezúttal általános iskolája színeit képviselte a rendkívül rangos viadalon, melyen a DKSE két fiókegyesületi közül a Gurics György BDSE tíz, míg az Enyingi VSE egy fővel képviseltette magát a megméretésen. Mint az a DKSE honlapunkhoz eljuttatott beszámolójából kiderült, a kiélezett küzdelmekből rendre tanítványaink kerültek ki győztesen, így a végelszámolásnál fennállásának legeredményesebb versenyének örülhetett a Gurics György BDSE, mely a tizennégy súlycsoportban négy döntőst is adott a mezőnynek.

Az 54 kg-osok között versenyző Fekete Csaba két győztes mérkőzés után, egy nála jóval erősebbnek gondolt BVSC-s versenyzőt tudott legyőzni taktikus birkózással a döntőben, s ugyan az 58 kg-os mezőnyben versenyző Fierpasz András hasonló forgatókönyv szerint menetelt, sajnos a döntőben vezető pozícióját nem tudta megtartani, így szoros meccsen kikapott debreceni ellenfelétől. Zámbó Gergő a 63 kg-osok döntőjében szintén egy budapesti ellenféllel került szembe, de esélyt sem adott vetélytársának, s egy válldobás utáni kélt vállra fektetéssel simán nyerni tudott. Androvics Márk az első két ellenfelét könnyedén legyőzve jutott be a 69 kg-osok döntőjébe, ott azonban kecskeméti ellenfelével már nem bírt, második helyen végzett.

Kép forrása: DKSE birkózó szakosztály

Ezzel azonban nem értek véget a szép eredmények, mert a két arany- és két ezüstérem mellett öt bronzérmet is sikerült bezsebelni. A 29 kg-osok mezőnye talán a legkiegyensúlyozottabbnak számított, s ugyan Tombor Benedeknek nem sikerült legyőznie erzsébetvárosi ellenfelét az első fordulóban, a vigaszágon már nem hibázott, így a dobogó harmadik fokáig menetelt. Ugyanebben a súlycsoportban Kaszala Máté kiesett, de birkózása fejlődést mutatott, míg az 50 kg-os mezőnyben Pribitek Ármin győztes, majd egy vesztes mérkőzéssel a háta mögött jutott el a bronzmeccsig, melyet magabiztosan megnyerve végzett a harmadik helyen.  Parádi László (54 kg) javítani tudott a területi versenyen élért helyezésén, s három győztes mérkőzésének köszönhetően ő is harmadik lett, s így végzett Krepsz Zalán (69 kg) is, aki hatalmasat küzdve állhatott a dobogó harmadik fokára.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: hasították a Duna vizét

DSTV: hasították a Duna vizét

2025. aug. 06.

Újra a motorcsónakok búgásától volt hangos a kikötői öböl. Múlt héten ugyanis a városunkban rendezték meg a Formula Future Gyermek- és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságot. A verseny sokakat vonzott, ugyanis a nemzetközi futamokon mintegy 12 ország versenyzői mérték össze a tudásukat. Hangkép.

Fiatal hátvéd az Acélbikáknál

Fiatal hátvéd az Acélbikáknál

2025. aug. 06.

Az újpesti nevelésű Balázsi Márton is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatában folytatja pályafutását a 2025/2026-os szezonban.

Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje

Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje

2025. aug. 05.

A Vasas elleni fővárosi meccset szeptember 6-án, míg a MOL Esztergom elleni hazai bajnokit szeptember 13-án játsszák le a DKKA női kézilabdázói.

B-döntő és egyéni csúcsok a medencében

B-döntő és egyéni csúcsok a medencében

2025. aug. 05.

Bár dobogós helyet nem sikerült elérniük, összességében jól szerepeltek a DKSE úszói a Kaposváron megrendezett országos ifjúsági bajnokságon.

Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje

Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje

2025. aug. 04.

A középmezőnyben végzett a magyar válogatott a kikötői öbölben megrendezett Formula Future Gyermek-, és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon.

Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok

Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok

2025. aug. 04.

Alapos felújításon esik át augusztus második felében a Dunaújvárosi Jégcsarnok, amelynek palánkrendszerét és világítását is lecserélik az új szezon kezdete előtt.

Dunaújvárosi éremeső Szegeden

Dunaújvárosi éremeső Szegeden

2025. aug. 04.

Összesen tíz dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla tizenegyedik helyén fejezték be a Szegeden megrendezett korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE kajak-kenusai.