Diákolimpiai éremeső Abonyban
Remek eredményekkel, kilenc éremmel zárták a Diák II-es korosztály országos diákolimpiai fináléját a DKSE fiókszakosztályainak ifjú birkózói.
Kép: DO-archív
Abony adott otthont a szabadfogású birkózók Diák II-es országos diákolimpiai fináléjának előző hét pénteken, s a viadal fényét emelte, hogy az ifjú birkózókat megtisztelte jelenlétével a Nemzet Sportolója kitüntető címmel büszkélkedő Varga János olimpiai, világ-, és Európa-bajnok birkózó, illetve a tokiói olimpia egyik hőse, Lőrincz Viktor is.
A selejtezőkről döntőbe jutó 163 versenyző ezúttal általános iskolája színeit képviselte a rendkívül rangos viadalon, melyen a DKSE két fiókegyesületi közül a Gurics György BDSE tíz, míg az Enyingi VSE egy fővel képviseltette magát a megméretésen. Mint az a DKSE honlapunkhoz eljuttatott beszámolójából kiderült, a kiélezett küzdelmekből rendre tanítványaink kerültek ki győztesen, így a végelszámolásnál fennállásának legeredményesebb versenyének örülhetett a Gurics György BDSE, mely a tizennégy súlycsoportban négy döntőst is adott a mezőnynek.
Az 54 kg-osok között versenyző Fekete Csaba két győztes mérkőzés után, egy nála jóval erősebbnek gondolt BVSC-s versenyzőt tudott legyőzni taktikus birkózással a döntőben, s ugyan az 58 kg-os mezőnyben versenyző Fierpasz András hasonló forgatókönyv szerint menetelt, sajnos a döntőben vezető pozícióját nem tudta megtartani, így szoros meccsen kikapott debreceni ellenfelétől. Zámbó Gergő a 63 kg-osok döntőjében szintén egy budapesti ellenféllel került szembe, de esélyt sem adott vetélytársának, s egy válldobás utáni kélt vállra fektetéssel simán nyerni tudott. Androvics Márk az első két ellenfelét könnyedén legyőzve jutott be a 69 kg-osok döntőjébe, ott azonban kecskeméti ellenfelével már nem bírt, második helyen végzett.
Kép forrása: DKSE birkózó szakosztály
Ezzel azonban nem értek véget a szép eredmények, mert a két arany- és két ezüstérem mellett öt bronzérmet is sikerült bezsebelni. A 29 kg-osok mezőnye talán a legkiegyensúlyozottabbnak számított, s ugyan Tombor Benedeknek nem sikerült legyőznie erzsébetvárosi ellenfelét az első fordulóban, a vigaszágon már nem hibázott, így a dobogó harmadik fokáig menetelt. Ugyanebben a súlycsoportban Kaszala Máté kiesett, de birkózása fejlődést mutatott, míg az 50 kg-os mezőnyben Pribitek Ármin győztes, majd egy vesztes mérkőzéssel a háta mögött jutott el a bronzmeccsig, melyet magabiztosan megnyerve végzett a harmadik helyen. Parádi László (54 kg) javítani tudott a területi versenyen élért helyezésén, s három győztes mérkőzésének köszönhetően ő is harmadik lett, s így végzett Krepsz Zalán (69 kg) is, aki hatalmasat küzdve állhatott a dobogó harmadik fokára.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: táboroznak a röplabdázók
2025. júl. 02.
Idén három héten keresztül érezhetik jól magukat a fiatalok a DSE Röplabda Akadémia hagyományos nyári táborában, melynek első hetén a DSTV stábja is ott volt. Hangkép.
Elődöntőt ért a németek kiütése
2025. júl. 02.
A meccs elején még akadozott a gépezet, de végül a németeket is simán legyőzve jutott be az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjébe az U16-os magyar női vízilabda válogatott.
Hajdu Jonatán már előre tekint
2025. júl. 02.
Nem volt bosszús az Európa-bajnokságon elért negyedik helye miatt a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán, aki idén még egy vb-n is magára húzhatja a válogatott szerelését, és a kenu kettesek 500 méteres olimpiai számát sem engedi el.
A nyári tábor után versenyre utaztak
2025. júl. 01.
Szokásos nyári táboruk után azonnal egy nemzetközi versenyen szerepeltek a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói.
Már a felnőtt évekre készül a DKSE úszója
2025. júl. 01.
Összességében elégedetten tekintett vissza utolsó utánpótlás Eb-jére a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor, akit Barta Endre alpolgármester is meglátogatott hétfő délelőtti gyakorlásán.
Szerb válogatott csatár az DAB-ban
2025. jún. 30.
A 25 esztendős Srdan Subotic az olasz másodosztályú Como együttesétől tér vissza a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonban.
Aranyos dunaújvárosiak
2025. jún. 30.
Remekül szerepeltek, négy alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhattak a DKSE kajak-kenusai a Magyar Kupa Sukorón megrendezett fináléjában.