Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fájó hazai vereség!

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. okt. 16., 21:15

A második felvonásban sokkal élesebb Siófok hatgólos győzelemmel szomorította a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia drukkereit a két csapat ma délutáni összecsapásán.

Hazai környezetben, a Siófok elleni összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttese ma délután öt órától. A Vágó-csapat két vesztes meccsel a háta mögött, a javítás reményében vágott neki a mérkőzésnek, méghozzá a remélt feszes, pontos játékkal, s Szalai, Kukucska, Borgyos és Bulath találatai után már 5-1-re vezetett a 6. perc elején. A folytatás kiegyenlítettebb játékot hozott, s bár a vendégek védelme is feljavult, a mieink tartották négygólos fórjukat, így Danyi Gábornak már a 12. percben időt kellett kérnie (6-2). A rövid pauza alatt sajnos rendezte is a sorokat a Balaton-parti alakulat, mely a 16. percre megfelezte hátrányát sőt, mikor újabb hat perc múlva már csak egy gól volt a mieink előnye, már Vágó Attilának is magához kellett hívnia játékosait (10-9). A játékrész hajrája óriási küzdelmet hozott, melyben hiába sikerült Bulath és Farkas révén ismét "meglógni" hárommal, a siófokiak sem akartak leszakadni, a hajrában befogták kézilabdázóinkat, s csak Krupják-Molnár utolsó másodpercekben szerzett góljának köszönhetően tudtunk minimális fórral vonulni a félidei pihenőre.

Farkas Johanna hat gólja sem volt elég a pontszerzéshez! (Vígh Dániel felvételei)

A szoros első felvonás után természetesen a jó folytatásban reménykedtünk, ám kézilabdázóink alaposan beragadtak a második felvonás elején, sorozatban három gólt kaptak, s a 36. percben már a vendégek álltak közelebb a sikerhez (14-16). Bulath és Farkas találataival sikerült ugyan egyenlítenie a Kohásznak, ám a 40. perctől sajnos támadásban és védekezésben sem volt meg a korábban látott pontosság, s ezt könyörtelenül kihasználta a Siófok, mely tíz perc alatt hat gólt szerzett úgy, hogy egyet sem kapott (18-24). A hosszú hazai gólcsendet Farkas törte meg az 50. percben, majd Sustkova és Bulath révén feljött háromra a DKKA, ám a véghajrá ismét az ellenfélé volt, mely egy újabb 4-0-s sorozattal végleg eldöntötte a meccset, s végül 32-26-os győzelemmel vittel el a bajnoki pontokat Dunaújvárosból.

DKKA – Siófok KC 26-32 (14-13)

DKKA: Bartulovic – Kukucska 4, Borgyos 2, Szalai B. 1, Weisheitel 2, Bulath 7, Fodor N. Csere: Hlogyik (kapus), Polics 1, Kazai, Farkas 6, Krupják-Molnár 2, Mrmolja, Matucza, Sustková 1. Vezetőedző: Vágó Attila.

A rovat további hírei: Sport

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Itthon maradt a Kohász Kupa

Itthon maradt a Kohász Kupa

2025. aug. 25.

A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  2. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  3. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  4. Sérülések árnyékában is előrelépés

  5. DSTV: mézeskalács a múzeumban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő