Könnyed siker az Eger ellen

spigott - 2021. október 30. 8:07

Gólokban gazdag találkozón aratott 17-10-es győzelmet az Eger elleni hazai bajnokin a DFVE felnőtt női vízilabda csapata pénteken este.

Két biztos győzelemmel a háta mögött látta vendégül az Eger gárdáját a DFVE felnőtt női vízilabda csapata az OB I harmadik, péntek esti fordulójában. Mihók Attila együttese természetesen az újabb siker reményében vágott neki a találkozónak, méghozzá igen meggyőzően, mert a 3. perc gyors gólváltását követően állva hagyta ellenfelét, s Gurisatti három, Horváth és Mucsy egy-egy találatának köszönhetően már az első felvonás után négy góllal vezetett (5-1). Vízilabdázóink a megnyugtató előny ellenére sem vettek vissza a tempóból, Gurisatti és Mucsy újabb találataival már 7-1-re vezettek, s ugyan a folytatásban megtalálta a kapuhoz vezető utat az Eger is, Garda sikeres büntetője után már 8-3-as hazai fórt mutatott az eredményjelző.

Gurisatti Gréta hat góllal szomorította az egrieket! (Képek: DO-archív)

Bár a félidei szünethez érve gyakorlatilag eldőlt a három pont sorsa, a Mihók-csapat nem lassított, s a hibázni szinte képtelen Gurisatti Grétának is köszönhetően a harmadik etapban is megszórta ellenfelét, s újabb két góllal növelte előnyét, így a záró felvonás előtt már tényleg csak a dunaújvárosi győzelem mértéke lehetett kérdéses (12-5). Az utolsó nyolc percben már nem sokat törődtek a védekezéssel a felek, összesen tíz találat született ebben a negyedben igazságos elosztásban, ami egyben azt is jelentette, hogy hétgólos előnyüket biztosan megtartva, 17-10-es győzelemmel szerezték meg a bajnoki pontokat vízilabdázóink, s három találkozót követően három győzelemmel a tabella élén.

DFVE – ZF Eger 17-10 (5-1, 3-2, 4-2, 5-5)

DFVE: Maczkó – Szilágyi 1, Gurisatti 6, Mahieu 1, Szabó 1, Mucsy 3, Szellák 1. Csere: Buis (kapus), Sajben 1, Horváth 1, Garda 1, Somogyvári, Pál, Sümegi 1. Vezetőedző: Mihók Attila.

A rovat további hírei: Sport

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.

Miskolcon kezd a DAB

Miskolcon kezd a DAB

2025. aug. 23.

Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

2025. aug. 22.

Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.