Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Folytatnák a jó sorozatot

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. nov. 29., 12:21

Hazai környezetben, a Tihanyi FC ellen gyarapítaná bajnoki pontjai számát a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este hét órától.

Kép: DO-archív

Egymás után két bajnoki győzelemnek is örülhetett a közelmúltban a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, mely a REAC ellen idegenben (4-5), míg az ELTE-BEAC ellen hazai környezetben aratott 3-2-es sikert, így végre elkerült a kieső helyekről. A dunaújvárosi győzelmek közül különösen utóbbi volt értékes, hiszen az NB II Nyugati Csoportjának egyik élcsapata ellen sikerült begyűjteni a három pontot, s ilyen előzmények után nem is lehet más célja Facskó József gárdájának, csak az, hogy tovább gyarapítsa győzelmei számát.

Erre ma lesz újabb lehetősége Csányi Dávidéknak, ugyanis este hét órától Tihanyi FC gárdáját látják vendégül az egyetemi sportcsarnokban. Együttesünk mai ellenfele szintén jó formában várja az összecsapást, az idei szezonban aratott négy sikeréből hármat a legutóbbi négy fordulóban ért el, így tíz találkozót követően a hetedik helyen áll a tabellán úgy, hogy kettő ponttal előzi meg a futsalosainkat.

Éppen ezért is lesz nagyon fontos mindkét gárda számára a mai összecsapás, hiszen dunaújvárosi győzelem esetén a Facskó-csapat megelőzné ellenfelét a táblázaton, s mivel ezt nyilvánvalóan szeretnék elkerülni a tihanyiak, érdekes, izgalmas találkozó vár azokra, akik kilátogatnak az egyetem sportcsarnokába.

A rovat további hírei: Sport

Harmadszor a címvédő ellen

2025. dec. 19.

Az éllovas Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele az Erste Liga péntek esti fordulójában.
 

Idén is volt mit ünnepelni a birkózóknál

Idén is volt mit ünnepelni a birkózóknál

2025. dec. 18.

Remek hangulatú évzáró ünnepséggel búcsúzott el a 2025-ös esztendőtől a DKSE birkózó szakosztálya a Gurics György Birkózó Centrumban szerdán este.

DSTV: évet zárt a DKSE is

DSTV: évet zárt a DKSE is

2025. dec. 18.

Az év végéhez közeledve Dunaújváros egyesületei és szakosztályai rendre megtartják a hagyományos évzáróikat. Remek hangulatban ünnepelte meg a mögötte hagyott sikeres esztendőt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület közössége is. Hangkép.

Czifra Lili lett a legjobb női tornász

Czifra Lili lett a legjobb női tornász

2025. dec. 18.

A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület kiválóságát, az Európa-bajnoki ezüstérmes Czifra Bettina Lilit választotta a 2025-ös év legjobb női tornászának a Magyar Torna Szövetség. Gratulálunk!

DSTV: köszönet a kiválóságoknak

DSTV: köszönet a kiválóságoknak

2025. dec. 17.

Az idei esztendőben sem maradt el a legjobbak elismerése. A hazai és nemzetközi mezőnyben sikeresen teljesítő sportolókat, illetve edzőiket köszöntötte városunk vezetése a Városháza "C" szárnyának dísztermében. Hangkép.

Jobban kezdett és jobban is hajrázott a DEAC

Jobban kezdett és jobban is hajrázott a DEAC

2025. dec. 17.

A felejthető kezdés után nagyot küzdött a DKSE röplabda csapata a DEAC otthonában, de a házigazdák végül 3-0-s győzelemmel gyűjtötték be a három pontot kedden este.

Golovin Vlagyimir szerint idén elmaradt a csoda

Golovin Vlagyimir szerint idén elmaradt a csoda

2025. dec. 16.

Elmaradt a csoda és döntő részben a hullámzó teljesítmény miatt végzett a hetedik helyen a magyar női kézilabda-válogatott a vasárnap zárult holland-német közös rendezésű világbajnokságon Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő