Közeleg a véradók napja, egyértelmű siker az idei év
Dunaújvárosban is rendkívül nagy hagyománya van a véradásnak, amely az önkéntesek számában és az esemény megítélésében is megmutatkozik. A november 27-én esedékes véradók napja kapcsán Feth Katalin, és az önkormányzat képviselői osztották meg gondolataikat.
A véradás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A téma kapcsán Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújváros területi vezetője elmondta, településünkön a vérellátás megfelelő biztosításához évi 5200 donorra van szükség. Bár általánosságban a koronavírus járvány, illetve a digitális oktatás miatt elmaradó iskolai véradások következtében az önkéntesek hajlandósága kissé alacsonyabb volt, Feth Katalin hangsúlyozta: a fent említett célszámhoz közeli eredménnyel zárják majd az évet.
Férfias vállalás
A véradások kapcsán Orosz Csaba önkormányzati képviselő fiatalkori személyes történetekkel hangsúlyozta az önkéntesség fontosságát. Mint elmondta, a 18. életévüket betöltött fiúk sokszor a lányok lenyűgözése érdekében álltak véradónak, hiszen ez egy igazán férfias vállalás. A képviselő ezt követően komolyabb hangvétellel arra buzdít mindenkit (és legfőképpen a fiatalokat), hogy fontolják meg az önkéntességet, hiszen Dunaújvárosban egy igazán kedves és lelkes csapat várja őket – minden alkalommal apró ajándékokkal, csokoládéval. Emellett pedig a "csapolással" nem pusztán a saját egészségünkért, hanem másokért is rendkívül sokat teszünk.
Túl a százharmincon
Tóth Kálmán önkormányzati képviselő már a 134. véradásán is túl van, ezzel igazi rekorder Dunaújvárosban. A képviselő az egészségünk megőrzése mellett arra is szeretné felhívni a leendő önkéntesek figyelmét, hogy gondoljanak arra, azért a néhány perc minimális kellemetlenségért cserébe mennyi mindent tesznek magukért, és másokért. Hozzátette, személy szerint még több fiatallal szeretne találkozni a véradások alkalmain. Tóth Kálmán kiemelte, hatalmas tisztelet, köszönet, és megbecsülés jár azoknak, vállalják az önkéntességet.
A véradók napja
Feth Katalin elmondta, hagyományosan a Magyar Vöröskereszt munkatársai minden évben köszöntik azokat a véradókat, akik már legalább 50 alkalommal vállalták a csapolást. Ennek kapcsán sajnos visszatér egy sokszor ismételgetett frázis, ugyanis „a koronavírus-járvány miatt” erre sem tavaly, sem az idei évben nincs lehetőség. Az ünnepség helyett az önkénteseket öt fős csoportokban köszöntik majd a szervezet irodájában a Városházán – vidéken pedig a véradások helyszínén várják a jubilálókat. Feth Katalin kiemelte, ahogy azt a képviselők is elmondták már, rendkívüli hála és köszönet jár a csapolást vállalóknak. A véradásokkal kapcsolatos fontos információkat a szervezet hivatalos, és közösségi oldalán érhetik el az érdeklődők.
A szervezet munkatársai felhívják a városlakók figyelmét, a véradások teljesen biztonságosak, és az akciók a mindenkori járványügyi intézkedések betartásával történnek!
(Archív fotók: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: új játszótér épül
2024. nov. 20.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.
Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren
2024. nov. 18.
Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.
Az óvodai közösség ismét nagyot villantott
2024. nov. 18.
Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.
"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése
2024. nov. 17.
Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.
Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán
2024. nov. 15.
A hivatalos átadónak még nincs időpontja, de nemsokára új játszótérelemekkel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. De nem véletlenül volt a területen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Hankook önkéntesei, illetve a Pentelei iskola különítménye sem.
Tart a tervezés, szociálisan érzékeny, a jövőbe mutató költségvetésünk lesz
2024. nov. 15.
Elkezdődött városunk következő évi költségvetésének a tervezése, tájékoztatta honlapunkat Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. Hogy pontosan mit tartalmaz majd a büdzsé azt az Országgyűlés által előterjesztett költségvetési törvény elfogadása után lehet tudni. Addig viszont folyhat az előkészítés.
Megemelt támogatás érkezik decemberben
2024. nov. 14.
Városunk közgyűlése októberi ülésén módosította a szociális rendeletét, amelyben összegszerűen megemelte, és évi két alkalomra bővítette az időskorúak természetbeni rezsitámogatását. Ennek köszönhetően nyugdíjasaink a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a támogatást.