Rudas: kincsvadászat – a pénz nyomában
Az elsők között tehették próbára tudásukat a Rudas középiskola diákjai a Pénziránytű Alapítvány által szervezett MoneyGo élménytúra során. Várt a vár, kalandra fel!
Nem mindennapi kihívás résztvevői lehettek a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium diákjai a közelmúltban: a dunaújvárosi középiskolások a Pénziránytű Bázisiskola program keretében az elsők között vehettek részt a Pénziránytű Alapítvány új, a Mastercarddal közösen kezdett szakmai-közösségi kísérletében. A részletekről Orbán Mária, az intézmény gyakorlatioktatás-vezetője számolt be:
– Az elsők között kapta meg a Rudas az alapítvány kuponjait, és foglalhatott időpontot a közelmúltban az alapítvány MoneyGo élménytúrára. Az UrbanGo programmal közösen kialakított MoneyGo szabadtéri kincsvadász túra a mindennapi pénzügyi döntések világába vezette a résztvevőket – a szabadtéri kincskereső játék ötvözte a szabadulószobák izgalmas feladatait a sétálás örömével. Egyszerre volt szükség figyelemre, a csomagban kapott információs kártyákra és kreativitásra; persze a szervezők menekülőpályát is hagytak, ha valahol elakadt a csapat, akkor igénybe lehetett venni telefonos segítségeket is.
A kalandtúra során nemcsak a diákok tudása gyarapodott, de problémamegoldó képességük is fejlődött – és nem utolsósorban remek játéknak is bizonyult a kihívás, nyomatékosította Orbán Mária. A főváros kalandozásban negyvennél több rudasos diák vett részt három kísérő tanárral – a kincskeresés során a diákok 7 fős csapatokban fedezték fel a Várnegyedet úgy, hogy a helyszínekhez kapcsolódó pénzügyi rejtvényeket kellett megoldaniuk:
– Egy térkép segítségével a csapatok állomásról állomásra haladtak a Budai Vár környékén, és mindenhol megoldottak egy-egy érdekes feladatot, izgalmas rejtvényt. Ebben a játékosok segítségére volt egy jól elkészített mobilapplikáció és egy csomag is, amit a kezdéskor kaptak meg. A feladatok megoldásához azonban nemcsak általános pénzügyi ismeretekre volt szükség, hanem a csapattagok együttes munkájára is. Bár néhány csapat eltévedt, s jóval több kilométert ment a tervezettnél, élménnyel gazdagodva tértek haza tanulóink. Bízunk abban, hogy lesz lehetőségünk hasznosítani az itt szerzett ismereteket – és további csapatokat vihetünk a MoneyGo élménytúrára!
(Illusztráció: Rudas középiskola)
A rovat további hírei: Oktatás
Felhívás általános iskolásoknak
2022. már. 22.
Megméretést szervez az általános iskolás diákoknak a város önkormányzata és a Dunaújváros Felsőoktatásáért Alapítvány pénteken. Felhívás.
Ismerkedni hívnak az óvodák!
2022. már. 20.
A járványügyi korlátozások feloldása után az óvodák is megnyitják kapuikat a szülők és a gyermekek előtt. Az óvodai nyitott napok az óvodai beíratást megelőzően nyújtanak segítséget a legmegfelelőbb óvodai intézmény kiválasztásában.
DSTV: az iskolában is ünnepeltek
2022. már. 18.
Különleges koreográfia színesítette a Móricz iskola ünnepi műsorát, derül ki a DSTV összeállításából. Az intézmény diákjai és pedagógusai nagy erőket mozgósítottak a forradalom ünnepére. Hangkép.
DSTV: megújult tánctermek a Gárdonyiban (galériával)
2022. már. 16.
Egy nyertes pályázat nyomán megújultak a tánctermek a Gárdonyi iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény természetesen táncbemutatóval adta át az új tereket a növendékeknek. Hangkép, ráadásul az átadás ünnepi eseményét elevenítsék fel a képek!
DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban
2022. már. 12.
A szülők döntésének menykönnyítését célzó programról ad hírt a DSTV összeállítása. Az elmúlt évek hagyományához híven újra megrendezték – és vége ismét élőben! – az Arany János iskola nyílt napját. Hangkép.
Díjeső a Vasvárinak a sportiskolák gáláján
2022. már. 02.
Az intézmény a Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) díjátadóján kategóriája harmadik helyét szerezte meg, míg az iskola ifjú tornásza, Czifra Bettina Lili a kategóriagyőztesnek járó elismerést vehette át a Testnevelési Egyetemen rendezett gálán.
Fókuszban a hasznos példák és gyakorlatok
2022. már. 02.
Az óvodai integrációról, a speciális nevelési igényű gyermekek nevelésében alkalmazható differenciáló módszerekről szervezett gyakorlati feladatokkal és trükkökkel színezett előadást a Dunaújvárosi Óvoda kedden délelőtt.