Ütközés, sérülés, félpályás útzár a 6-os úton
Súlyos baleset történt a város határában. Nem múlhat el hét hasonló nélkül; vigyázzunk egymásra és magunkra az utakon!
Két személygépkocsi ütközött össze Dunaújváros térségében, adta hírül a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálatának gyorsjelentése . A szóvivői összegzés szerint személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 6-os számú főút 70-es kilométerszelvényében 16 óra 25 perckor.
A baleset helyszínelését és a műszaki mentést megkezdték; a forgalom rendőri irányítás mellett félpályán haladhat.
A rendőrség az arra közlekedők fokozott figyelmét és türelmét kéri – én csak azzal módosítanám, hogy mindenütt vigyázzunk egymásra és magunkra az utakon!
UPDATE 18.37: újra járható a főút
A főkapitányság friss közleménye szerint a rendőrök befejeztékj a baleset helyszínelését, így ismét teljes szélességében járható a főút.
(Illusztráció: FMRFK/DO)
A rovat további hírei: Sziréna
DSTV: lépcsős bevetésen a lánglovagok
2024. jún. 05.
Tíz emeletnyi lépcső várt a versenyzőkre a tűzoltók immár hagyományos lépcsőfutó versenyén, derül ki a DSTV összegzéséből. A Duna-parti erőpróba ezúttal is nagy sikert aratott a verseny vendégei körében – népes szurkolói kör biztatta a lánglovagokat. Hangkép.
Családi ház kerítésébe csapódtak Nagyvenyimen
2024. jún. 04.
Kamion és személygépkocsi ütközött a Mezőfalvi út és a Földvári utca kereszteződésében. Az éjszakai ütközés léptékére jellemző, hogy egy családi ház kerítését, kandelábert, közlekedési táblákat letarolva mindkét jármű a kertben állt meg.
Szirénapróba: ha jön a hónap eleji hétfő, következhet a morgatás
2024. jún. 02.
A szokásos havi képlet szerint városunk mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; minden a szokásos, 11 órakor kezdődik a morgatás, a lakosságnak nincs teendője – ez csak próba.
Súlyosbítást kért a főügyészség a kislányt szexuálisan bántalmazó férfira
2024. máj. 30.
Borzalmas bűncselekményt követett el, felesége unokáját éveken át molesztálta az a férfi, akinek ügyében súlyosbításért fellebbezett a Győri Fellebbviteli Főügyészség. Áldozata csak 10 éves volt, amikor először letámadta, értesült a DO.
Rendvédelmi nap a Kultik Mozinál: tömegvonzás (galériával)
2024. máj. 25.
Ahogy évek óta mindig, ezúttal is nagy sikert aratott a Közbiztonsági hónap eseménysorozat keretében tartott Rendvédelmi nap – a programot a Kultik Mozi előtti téren rendezték pénteken.
Betörte a sértett orrát és késsel kiszúrta az autójának a kerekét
2024. máj. 24.
Nem mindennapi támadás ügyében döntött a vádemelés mellett a helyi ügyészség – a tavaly októberi attak szomorú mérlege betört orr és két kiszúrt gumiabroncs volt. Közérdekű munka lehet a "jutalom", értesült a DO.
Teljes útzár, terelés az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)
2024. máj. 21.
Besnyő térségében helyszínelnek a rendőrök, miután a Dunaújváros felé vezető oldalon két személyautó ütközött. Sérült is van, értesült a DO. (FRISSÍTVE)