Ajándék a Mikulástól – cserébe vért, ajándékba (galériával)
Szép sikert aratott, 67 véradót csalogatott az MMK immár megszokott bázisára a Mikulás alkalmából rendezett rendkívüli véradás. Eddig sem volt kérdés, ezúttal is bizonyíttatott: vért adni menő – Mikuláskor is!
Flott szervezés, remek gárda, kiváló hangulat, türelem és szép gesztusok egész sora jellemezte az újabb, ezúttal a Mikulás jegyében szervezett rendkívüli váradást a Munkásművelődési Központban.
Minden fronton siker
Már az első órában sok véradót vonzott az esemény, nyugtázta egyáltalán nem titkolt elégedettséggel Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője:
– Az összes véradóhely foglalt, sokan állnak az adminisztrációnál, javában tartanak a kapcsolódó orvosi vizsgálatok – örömmel mondom, hogy újra bebizonyosodott, amit egyébként jó l tudunk: a retró véradás és a Halloween alkalmából szervezett rendhagyó alkalom után a Mikulás akció is sok véradót megmozgat. Nagyon szeretik a donorok ezeket a különleges, jó hangulatú, apró ajándékokkal is kiegészített alkalmakat, és az is nagy öröm, hogy ilyenkor mindig akad a visszatérők mellett több új véradó is.
A területi szervezet ez alkalomra rénszarvasjelmezbe bújt vezetője a program zárultával egy fontos eredménnyel is szolgált: a ma délutáni alkalom során összesen 67 hétköznapi hős mentette meg három-három embertársa életét!
Jubilálók és újoncok is akadtak
De vissza az MMK-ba; a türelmesen a sorukra várók között két jubilálóval is találkoztunk nagy hirtelen: Baricza Zsuzsa 53 alkalommal vállalta a kihívást – mint meséli, családi indíttatás, édesanyja szívműtétje nyomán állt a véradók sorába –, míg Grőb János már a 114. véradására készült. Mint mesélte, 1988-ban, még katonaként "csapolták" először, de később egy kényszerszünetet nem számítva rutinszerűen segített embertársain. A kötelező 56 napos pauza után lehetőség szerint azonnal jelentkezik – és visszatérően nagy barátja a rendkívüli alkalmaknak is!
Két új véradóval is beszéltem: a nap hőse nálam Kovács Máté Gábor, a Bánki 11. évfolyamos diákja volt, aki alig múlt 18 esztendős, és máris jelentkezett – édesapja szelíd pressziójára, de elmondása szerint egyértelműen segítő szándékkal. Szintén először érkezett Horváth Gábor; a 20 éves fiatal szintén jeles véradó édesanyját kísérte el az MMK-ba. Mint mondta, egy kicsit tart a dologtól, de persze abban is bízik, hogy sikerrel esik át a tűzkeresztségen.
Nem kérdés, hogy így is lett – újabb igazolásául annak, amit a jelenlévők többsége már jól tudott: vért adni menő – Mikuláskor is! (A részletekről meg meséljenek a képek!)
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: együtt a tisztább városért
2025. nov. 04.
A díjkiosztóról már beszámoltunk, de most itt a DSTV összegzése: idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. A sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város. Hangkép.
Mozgalmas nyitány után viszonylag nyugalmas őszidő
2025. nov. 03.
Eső és szél ma, aztán párás-ködös reggelek és derült napok szinte egész héten – ezt ígéri az előttünk álló időszakra a DO meteorológiai szakértője. Nem lesz túl izgalmas, de a csapadék változatlanul nagyon kéne: lehet, a hét végére be is fut!
DSTV: ovisokat avattak pantaleimonosokká
2025. nov. 03.
Varázslatos világ nyílhat ki a gyerekek előtt, amikor átlépik az oktatási intézmények kapuit, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ovisok is csillogó szemekkel válnak részévé a közösségeknek – így történt a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ünnepségén is. Hangkép.
7 tipp, hogyan erősítsd immunrendszered természetesen
2025. okt. 31.
Az immunrendszer mindennapjaink láthatatlan védelmezője, amelynek megfelelő működéséhez számos tényező járul hozzá. A tudatos életmód, a változatos táplálkozás és a pihenés egyaránt segíthetnek abban, hogy szervezetünk kiegyensúlyozott maradjon. (X)
Mumus és a többiek: kockahegyes játékőrület
2025. okt. 30.
Halloween alkalmából szervez nagyszabású játékos éjszakai összetartást a Kockahegy Társasjáték Klub a DUE "B" klubjában október 31-én, azaz pénteken 18 órától másnap hajnali 4-ig (!!!) – színes programok sorával körítve.
DSTV: jelmezes kavalkád a múzeumban
2025. okt. 30.
Nem első alkalommal rendezte meg jelmezes, kézműveskedéssel egybekötött családi délutáni programját az Intercisa Múzeum, derül ki a DSTV összegzéséből. Idén is sokan voltak kíváncsiak a Halloween jegyében rendezett kavalkádra, ahol a főszereplők szellemek és boszorkányok voltak. Szellem- és hangkép.
"Nyugdíj cunami – mi történik, ha elfogynak az aktív dolgozók?"
2025. okt. 28.
Ezzel a figyelemfelkeltő címmel rendeznek előadást a Dunamenti Regionális Népfőiskola Kossuth Lajos utcai központjában csütörtökön délután. A program nyitott, minden érdeklődőt várnak!









