Dunaújváros Hetilap

Boldog, békés, áldott karácsonyt kívánunk minden olvasónknak! (galériával)

Öcaline - 2021. december 24. 11:59

Eljött a jókívánságok ideje, most kicsit megpihenünk – a Dunaújváros hetilap, a DO és a DSTV teljes stábja áldott, szép karácsonyt kíván minden olvasónak!

Ahogy az előző, úgy az idei esztendő is nehéz, kihívásokkal ás gondokkal terhes év volt; sokakat tett próbára a vírus veszélyhelyzet okozta bizonytalanság, sokak életét keserített a gyász környezetünkben, városunkban is. Ám ahogy az elmúlt esztendőben, úgy most újra azzal a reménységgel fordulunk Önhöz, kedves olvasónk, hogy legalább a vége, a közelgő ünnepek időszaka szép lesz, meghitt és boldog, végre a családok, szerettek körében. Bízzunk együtt abban is, hogy előbb vagy utóbb, de megszabadulhatunk az elmúlt időszakot megkeserítő bajoktól. 
Műhelyünk ünnepi üzemmódra vált, a következő napokban ügyeleti rendszerben működünk, csak a halaszthatatlan híreket posztoljuk – a tervek szerint december 27-én, hétfőn áll vissza az üzemi hőfokú működés.

Bízunk abban, hogy talán nem lesz annyira nehéz, lemondásokkal teli az ünnepi időszak, mint a tavalyi, ám továbbra is azt kérjük, szeretteik körében ünnepelve is nagyon vigyázzanak magukra, és nagyon vigyázzanak egymásra is! Hogy az ünnep fénye valóban emlékezetes és csodás legyen – mindenkinek!

Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

(Jókívánságainkat a római katolikus templomban rendezendő karácsonyi pásztorjáték képeivel illusztráljuk – fotó: Végh Zoltán)
 
Karácsonyi pásztorjáték a római katolikus főtemplomban

Karácsonyi pásztorjáték a római katolikus főtemplomban - fotó:

A rovat további hírei: Közélet

"Sok jó emberrel vagyok körülvéve, a legnehezebb megméretésekre is készen állunk"

"Sok jó emberrel vagyok körülvéve, a legnehezebb megméretésekre is készen állunk"

2024. okt. 11.

Hétfőn hivatalosan is lezárult a 2019-2024-es önkormányzati ciklus és újabb öt év kezdődött a helyi politikában. A polgármester és a képviselők esküt tettek, és ezzel kezdetét vette a 2024-2029-es időszak. Persze a június 9-ei választások eredményeit figyelembe véve mondhatnánk azt is, hogy nem sok minden változott a korábbiakhoz képest. Exkluzív interjú Pintér Tamás polgármesterrel.

Személyi kérdések a rendkívüli közgyűlésen

Személyi kérdések a rendkívüli közgyűlésen

2024. okt. 10.

Hétfőn megalakult városunk újonnan választott közgyűlése, és csütörtökön máris rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester. A rendkívüli ülésen megválasztották a bizottságok elnökeit és tagjait, a közgyűlés tanácsnokait, továbbá más határidős napirendekről is tárgyalt a testület.

Csodás dallamok, szép szavak: koncerttel köszöntötte a szépkorúakat az önkormányzat

Csodás dallamok, szép szavak: koncerttel köszöntötte a szépkorúakat az önkormányzat

2024. okt. 10.

Folytatta az elmúlt évek szép hagyományát, ünnepi koncertre várta a szépkorúakat és kísérőiket a város önkormányzata az idősek világnapja alkalmából.

Megváltozik a közgyűlés összetétele

Megváltozik a közgyűlés összetétele

2024. okt. 09.

Októbertől már új összetételű közgyűlés irányítja városunkat. Ahogy az elmúlt ötéves ciklusban, úgy a következőben is a "Rajta, Újváros!" Egyesület képviselői és polgármestere jelentik a közgyűlési többséget, és irányítják Dunaújvárost.

Kati néni 90 évesen is igen aktív

Kati néni 90 évesen is igen aktív

2024. okt. 09.

Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Pálinkás Mártonné Kati néni a napokban ünnepelte a 90. születésnapját. Ez alkalomból Barta Endre alpolgármester otthonában, családja körében köszöntötte. 

Amiről nem lehet eleget beszélni – következik a "Figyelj Rá(n)k!"

Amiről nem lehet eleget beszélni – következik a "Figyelj Rá(n)k!"

2024. okt. 08.

A mellrák elleni küzdelem napja október 1. – ennek apropóján a hónapban sok figyelemfelhívó rendezvényt tartanak. Városunkban a Jót, szívből – Dunaújvárosért! csapata és számos partner együttműködése hozta létre a Figyelj Rá(n)k! című kezdeményezést, amit október 12-én, szombaton rendeznek a Városházán.

Megalakult városunk új közgyűlése

Megalakult városunk új közgyűlése

2024. okt. 07.

Az eredmény ismert, az önkormányzati választást toronymagasan nyerte a "Rajta, Újváros!" Egyesület, az új közgyűlés alakuló ülését a Városháza közgyűlési termében tartották ma délelőtt.