Dr. Haász Cecília kapta a Dunaújváros Egészségügyéért díjat
Az évtizedek óta a városban praktizáló fogorvos érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését – dr. Haász Cecília fogorvos a díjat a közgyűlés elején vehette át.
Dunaújváros közgyűlése minden évben Dunaújváros Egészségügyéért díjat adományoz – az elismerés a város egészségügyi intézményeiben dolgozó, illetve a városban magánpraxist folytató orvosnak, közép- és felsőfokú egészségügyi képesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozónak, vagy kollektívának adományozható. 2021-ben a díjat dr. Haász Cecília fogorvos érdemelte ki a közgyűlés korábbi döntése szerint – a díjátadó ünnepséget ma délelőtt, a közgyűlés nyílt ülése előtt tartották a Városházán; az alábbiakban az eseményen elhangzott méltatással gratulálunk az elismeréshez!
Dr. Haász Cecília 1963-ban született Dunaújvárosban; középiskolai tanulmányait befejezve Budapestre költözött, ahol a SOTE fogorvosi karán szerzett diplomát 1989-ben, majd két év múlva szakvizsgát tett fog-és szájbetegségekből. Tanulmányaival párhuzamosan a dunaújvárosi Építők úti fogászati szakrendelésen kezdett dolgozni, mint körzeti fogorvos.
1995-től a dunaújvárosi kórház szájsebészeti szakrendelésén folytatta pályáját és 2000-ben sikeres szakvizsgát tett. Kórházi évei alatt több szakmai kongresszuson is részt vett előadóként. 2014-től magánpraxisban dolgozik.
Empatikussága és emberséges bánásmódja kiemelkedő, méltán vívta ki páciensei megbecsülését. Betegcentrikus szemléletével, szakmai elhivatottságával, feddhetetlen etikai magatartásával példát mutat a fogorvosi szakma képviselőinek.
Szakmai munkájának ellátása során türelmes, segítőkész, a fogászati problémákkal hozzáfordulók rendkívül nagy tudású , a betegek egyéni problémáját sikeresen megoldó szakember kezelésében részesülnek. Megbecsült és köztiszteletben álló orvosa Dunaújvárosnak.
"Betegközpontú életpályája, kimagaslóan humánus személyisége, a szakma iránti mindenkori alázata példaképül szolgálhat minden, a fogorvos szakmában dolgozónak. Emberi, erkölcsi kvalitásai példamutatóak, kollegiális kapcsolatai széleskörűek és barátiak. Munkabírása rendkívüli, magatartása betegközpontú, kollégáival szemben korrekt és etikus. Mindennapi, felelősségteljes munkájával , emberi magatartásával, kiemelkedő szakmai tudásával, példamutató jellemével, szolgálatkészségével, az egészségügyben nélkülözhetetlen empátiájával sokat tett az orvoskar fejlődéséért, tekintélyének megtartásáért. Mindennapi munkáját orvosi rendelőjében nyugalom, fájdalommentes kezelések jellemzik. Minden egyes kezelés alkalmával fájdalom nélkül, elégedett páciensként, jó hangulatban hagytam el a rendelőjét" – vallott dr. Haász Cecíliáról egyik páciense, Kundakker Ferencné pedagógus.
Dr. Vajda Gabriella úgy fogalmazott dr. Haász Cecíliát illetően, hogy a szakmai oldal mellett még fontosabb az emberi oldala – a segítői szándék és az empátia.
Emberiessége nem csak a páciensei, az állatok iránt is példaértékű. Nagy állatbarát; állatmenhelyek és segítő szervezetek állandó támogatója. Wachterné Erika fogorvosi asszisztens 40 éve dolgozik dr. Haász Cecíliával – együttműködésüket így méltatta: "Szavak nélkül is megértjük egymást, igazi csapatmunka a miénk. Dr. Haász Cecília munkájában a fő szempont a minőség, a segíteni akarás. Kiemelkedő szakmai felkészültsége, empatikussága teszi igazán szerethetővé. Betegeit legnagyobb tudása szerint látja el, de ezen felül még a lelküket is ápolja, ennek érdekében pszichológiai tanulmányokat is végez. Mindenkor, mindenben számíthatunk rá."
Dr. Haász Cecília a Dunaújváros Egészségügyéért díjat Pintér Tamás polgármestertől vehette át az ünnepségen, a díjazott évtizedes szakmai pályáját az átadási ceremóniát követő pohárköszöntő során kollegiális barátsággal dr. Székely Károly, az önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke méltatta.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Idén is meghitten emlékezhetünk elhunyt szeretteinkre a temetőben
2025. okt. 30.
A fájdalom és a remény, a méltó emlékezés és az eltávozott hozzátartozókhoz fűződő családi kötelékek egyszerre varázsolják az év egyik fontos ünnepévé a halottak napja időszakát. Az előttünk álló napokban sokan útra kelnek, hogy felkeressék a temetőket – meghitt, szép napokra és estékre készül városunk sírkertje is. Összeállításunkban a templomi urnatemető nyitvatartásáról is olvashatnak!
Megemlékezés és közös gyertyagyújtás a halottak napja alkalmából
2025. okt. 29.
A Pentele Baráti Kör a világháborúk helyi áldozataira emlékezik pénteken, míg szombaton a temetőben közös gyertyagyújtásra is várják a gyászolókat. Halottak napja, főhajtások.
Dull Szabolcs politikai elemzővel folytatódott a "Dunaújvárosi Estek" sorozat
2025. okt. 29.
Ahogy közeleg a 2026-os országgyűlési választás, egyre többeket izgatnak a politikához kapcsolódó kérdések. A téma iránt érdeklődők – és korábban nem érdeklődők – igényeit elégítette ki a Dunaújvárosi Estek című közéleti sorozat legutóbbi vendége, Dull Szabolcs politikai elemző.
Elmúlt a nyár, remek pályaművek születtek (galériával)
2025. okt. 29.
Folytatódott a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek a dunaújvárosi alkotók által. Az elmúlt időszak értékelése megtörtént, a díjátadó ünnepséget kedden délután rendezték a Városháza „C” szárnyában.
Őszi mulatságot szervezett a közösség
2025. okt. 27.
Az idősek otthonában élő emberek is vágynak a színes programokba, amik különböznek a hétköznapoktól. Az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona Barátság út 27. alatti intézményében őszi kavalkádot szerveztek még múlt szerdán – sok-sok mosollyal, vidám pillanattal.
Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége
2025. okt. 25.
Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak
2025. okt. 25.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.









