Feldíszítették a nemrégiben telepített fenyőket a Római városrészben, derül ki a DSTV összegzéséből. A jó hangulatú eseményen megszólalt a körzet képviselője, valamint több résztvevő is elmondta, örül a közösségi kezdeményezésnek.
Feldíszítették a nemrégiben telepített fenyőket a Római városrészben, derül ki a DSTV összegzéséből. A jó hangulatú eseményen megszólalt a körzet képviselője, valamint több résztvevő is elmondta, örül a közösségi kezdeményezésnek.
Sikeres volt az év utolsó forgataga a Szalki-szigeten múlt szombaton, derül ki a DSTV összeállításából. A Dunai Kincses Kert gazdag, az ünnepre hangoló kínálattal, és sok mosollyal várta a látogatókat. Hangkép és galéria itt!
Minden számítógépnek szüksége van operációs rendszerre, sőt ma már egyre több eszköz, kütyü használ ilyen hátteret. (X)
Az összes kép gazdára talált a Jótékonysági licit a Jószoliért című online aukció során, ráadásul egy szép ünnepi esemény is köthető a Liget közi intézményhez: csillagos ötös adventi koncerttel lepte meg az ellátottakat a Szironta Együttes hétfőn.
Ha még tanulsz, de már komoly terveid vannak a pároddal, akkor jó hír, hogy akár egyetemistaként is igénybe veheted a babaváró hitelt! (X)
Szép műsor és a Dunai Kincses Kert szervező csapatának ajándéka kedveskedett az intézmény lakóinak a napokban. Megható percekkel, házias ízekkel ünnepeltek a szépkorúak!
Eldőlt, szinte biztosan fekete karácsonyra készülhetünk a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint: csütörtöktől jelentős enyhülés várható, az ünnepnapokon 10 fok körüli értékel lehetnek.
Mozgalmas és látványos bemutatóról tudósít a DSTV összeállítása. Az elmúlt évek hagyományát folytatva zenés, mesés, táncos gálával búcsúzott a naptári évtől a Gárdonyi iskola. Hangkép és mini galéria itt!