Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Győzelemmel zárták az évet

Sport
kézilabda
DKKA
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2021. dec. 08., 12:33

Az első felvonásban még futott az eredmény után, ám a másodikban tempót váltott, s biztosan nyert a Gárdony-Pázmánd ellen a DKKA U22-es kézilabda csapata az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Idei utolsó mérkőzését játszotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U22-es csapata a felnőtt NB II-es pontvadászatban a tabellán éppen mögötte, a hetedik helyen álló Gárdony-Pázmánd együttesével a mögöttünk hagyott hétvégén.

A Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett találkozót a megyei rivális kezdte jobban, már a meccs elején előnybe került, s az első harminc percben folyamatosan a mieinknek kellett futniuk az eredmény után. Ezt azonban eredményesen tették Kovács István játékosai, mert hiába sikerült rendre egy-két góllal "meglépnie" a vendégeknek, fiataljaink végig ott loholtak a nyomukban, így a szünetre 12-12-es döntetlennel vonultak a felek.

Képek forrása: DKKA

A térfélcserét követően rendezte sorait együttesünk, támadásban és védekezésben is remek teljesítményt nyújtottak az akadémisták, akik tizennégy perc alatt kilenc gólt szereztek, s mindössze kettőt kaptak, így a második játékrész derekához érve gyakorlatilag eldőlt a pontok sorsa (21-14). Bár a vendégek ekkor sem adták fel a küzdelmet, csak csökkenteni tudták hátrányukat, az egyenlítésre már nem volt esélyük, így a mieink végül magabiztos, 26-21-es sikerrel szerezték meg a két pontot, amivel megerősítették hatodik helyüket az NB II-es felnőtt bajnokság Dél-Nyugat csoportjának tabelláján.

DKKA U22 – Gárdony-Pázmánd 26-21 (12-12)

A DKKA U22 gólszerzői: Gajdos Petra 5, Nemes Laura 4, Wéber Veronika 3, Bereczki Bíborka 3, Kiss Csenge 3, Kovács Flóra 2, Graffy Tamara 2, Takács Cecilia 1, Varjas Lara 1, Matucza Gabriella 1, Korozmán Mercédesz 1.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: eredményes negyedév

2026. már. 20.

A DKSE úszó szakosztályának kollektívája is rendre öregbíti a város hírnevét. Az úszók mellett a szakmai stáb is keményen dolgozik azért, hogy a legjobb eredmények szülessenek a hullámok között. Az utóbbi időszakot Szabó Gergő értékelte. Hangkép.

Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

2026. már. 20.

A háromszoros Európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia ismét teljes erőbedobással készül a következő versenyekre.

DSTV: mozgalmas iskolai napok

2026. már. 19.

A Szent Pantaleimon Görörgkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola is színes oktatási kerettel várja a gyerekeket. A közelmúltban megtartott beiskolázási programjukon valamennyi sportágat megismerhették az érdeklődők. Hangkép.

Két vereség a megyei rivális ellen

2026. már. 19.

A DKKA U18-as együttese nagy csatában, az U20-asok viszont sima meccsen szenvedtek vereséget az Alba FKC elleni korosztályos bajnoki találkozón.

Egri előny a negyeddöntőben

2026. már. 19.

Korán jelentős előnyt szerzett, s végül magabiztosan nyert a házigazda Eger a DFVE női vízilabdázói ellen a bajnoki negyeddöntő első felvonásán.

Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

2026. már. 18.

Négy hazai mérkőzés is vár DKSE röplabda csapatára a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alsóházi rájátszásában.

DSTV: harmadjára is nagy siker

2026. már. 18.

Tovább növekvő létszám mellett, ismét kiváló hangulatban rendezték meg a FitCity Dunaújváros programsorozat harmadik állomását a volt Bánki iskola tornatermében. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő