Kiváló karácsonyvárás a kincses kertben (galériával)

Újra bebizonyosodott a szombat délutáni kavalkád során, hogy a Dunai Kincses Kert nem véletlenül lett az elmúlt év egyik sikersztorija a közösségi programok terepén – minden tekintetben megfelelt ugyanis a kényes végfelhasználói igényeknek.

Mindenből jó sokat

A karácsonyvárás jegyében fogant ünnepi kínálat is példásan gazdag – a sztenderd díszek-kellékek mellett még olyan különlegességek is kellették magukat, mint a mézes illatgyertyák –, a régi bevált standok is teljes pompával üzemelnek. Megint jöjjön egy kedvenc példám: a húzott rétesek frontján szó szerint nagyanyós emlékeket idéző árudánál eddig kétszer maradtam le a mákos csodáról, a harmadik alkalommal már a vásárlás elején voltam jó időben jó helyen; egyfelől ismerősként üdvözöltek, másrészt jutott is a finomságból (meg meggyes, meggyes-túrós, és de pláne még csokis-szilvás is, nem hiába volt Gombóc Artúr a példaképem kiskoromban, na).
A történet, ez sem újdonság a beszámoló-sorozat rendszeres olvasóinak, nekem inkább az ehető finomságok miatt izgalmas. És mivel a kincskeresés egyúttal igazi gasztronómiai kalandozás, hadd merészeljem megjegyezni, hogy ebben a téli toros időszakban különösen imponáló volt a felhozatal a hozzám hasonló, a makrobiotikus étrendet füstölt jóféleségekkel bátran házasító haspártiak számára. A csodás mézes standok gazdái sem maradtak otthon, ugyanakkor az itthon elérhető idénygyümölcsök időszakának végén eljött a lekvárok ideje is: régi kedvencem, a bodzalekvár mellé most egy áfonyás finomság a kosaramba vetette magát, és ilyen önfeláldozásra nem bírok nemet mondani.

A közösség: élmény

Mivel a standok-árusok száma ezúttal is bőven fejelte a nyolcvanat, a fentiek még a teljesség illúziójával sem kecsegtetnek – viszont ha a Dunai Kincses Kert csudálatos építményének egyik pillére a valóban ínycsiklandó és szemkápráztató kínálat, a másik feltétlenül a hangulat. Erről pedig a résztvevők gondoskodnak, egyfelől olyan apróságokkal, mint sötétedéskor a karácsonyi fények ármádiája – e téren is igazán különleges volt a szombati sokadalom –, másfelől a jótét gesztusokkal, a kínálással, a kóstoltatással, a barátságos tónussal.
Ezen a fronton persze sok, rengeteg múlik a közönségen is – azt hiszem, itt sincs, itt sem lehet okunk panaszra. A kincskeresés ugyanis – erről is ejtettem már szót korábban, tudom, csak mindig visszatérő, elementáris tapasztalat – valódi közösségi élmény, rengeteg ismerőssel, vidámsággal, az egész mutatványt belengő és átható derűvel.

Ettől szép, ettől jó, ez édesebb élmény még a csokis-szilvás rétesnél is, pedig az nagy szó, eskü. A kincskeresés szép perceiről meséljenek a fotók!

(Fotó: Végh Zoltán)